Alig több mint három héttel Donald Trump beiktatása után, hétfő éjjel lemondásra kényszerült Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó, nyugalmazott tábornok, az amerikai védelmi hírszerzés egykori igazgatója. Ő volt az első tábornok, aki a tavalyi választási kampány alatt kiállt a republikánus jelölt mellett, ő volt az, akinek oroszlánrésze volt az idegengyűlölet szításában, és aki január 20-a óta az USA legfontosabb nemzetbiztonsági tisztségét töltötte be Trump külpolitikai jobbkezeként.

Michael Flynn tábornok, amikor még büszkén vezette a Védelmi Hírszerző Ügynökséget. Obamáék 2014-ben korai nyugdíjba kényszerítették furcsa tevékenysége miatt.

Michael Flynn tábornok, amikor még büszkén vezette a Védelmi Hírszerző Ügynökséget. Obamáék 2014-ben korai nyugdíjba kényszerítették furcsa tevékenysége miatt.

Flynn azért kényszerült 2014-ben korai nyugdíjba, mert az Obama-kormányzatnak elege volt szenvedélyszító, összeesküvéselmélet-propagáló jelentéseiből. Többek között oroszlánrésze volt abban, hogy Bassár el-Aszad szíriai diktátor elűzetését ellenjavallta a Fehér Háznak. Egyes kollégái „Flynn-tényeknek” csúfolták a tábornok konfúz és félrevezető jelentéseit.

Az Egyesült Államok történetében soha nem történt még olyan botrány, amelynek negatív hőse az elnök közvetlen közelében egy idegen hatalom érdekeit próbálta volna érvényesíteni. Flynn december utolsó napjaiban többször is tárgyalt a Kreml washingtoni nagykövetével, és egyes értesülések szerint arra bíztatta Oroszországot, hogy ne vegye komolyan Obama elnök új szankcióit (amelyeket az oroszok választási beavatkozása miatt hozott), mert az új kormányzat úgyis felülvizsgálja azokat.

Michael Flynn az orosz elnök mellett ült a Russia Today állami propagandatévé ünnepi vacsoráján.

Michael Flynn az orosz elnök mellett ült a Russia Today állami propagandatévé ünnepi vacsoráján.

Flynn még a választási kampány során elismerte, hogy fizetett szónokként lépett fel a Russia Today orosz állami propagandatévé tavalyelőtti jubileumi vacsoráján, ahol közvetlenül Vlagyimir Putyin mellett ült. A nagykövettel folytatott telefonbeszélgetéseket is elismerte, de azt hazudta, hogy nem esett szó a szankciókról. Egy ilyen kapcsolat ugyanis törvénybe ütközhetett volna. Mike Pence alelnök egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy Flynn határozottan cáfolta az ilyesfajta összejátszást. A lemondás alapján egyértelművé vált, hogy Flynn vagy hazudott az alelnöknek – vagy valójában Trump tudomásával cselekedett. Azok, akik ismerik Flynn múltját, kizártnak tartják, hogy önállóan vállalkozott volna illegális kapcsolatokra.

A botránybomba akkor robbant fel, amikor kiderült, hogy Sally Yates, az átmeneti időszak ideiglenes igazságügyminisztere (akit Trump órákon belül leváltott, amikor a Yates úgy döntött, hogy jogászai nem fogják védeni a beutazási tilalmat a bíróságon) még januárban figyelmeztette a Fehér Házat, hogy az oroszoknak kompromittáló anyaguk van Flynnről és bármikor zsarolhatják.

A bizonyíték Flynn és az orosz nagykövet beszélgetéseinek lehallgatása alapján került a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kezébe. Elemzők szerint teljesen hihetetlen, hogy Flynn mint volt katonai hírszerzés-igazgató ne tudta volna, hogy a nagykövet kommunikációs csatornáit lehallgatják.

z angliai születésű, magyar származású Gorka Sebestyént, aki a breitbart gyűlöletportáltól "igazolt át" a Fehér Házba, az elmúlt hetekben rndszerint a most lemondott nemzetbiztonségi tanácsadó oldalán látták.

Az angliai születésű, magyar származású Gorka Sebestyént, aki a Breitbart gyűlöletportáltól „igazolt át” a Fehér Házba, az elmúlt hetekben rendszerint a most lemondott nemzetbiztonségi tanácsadó oldalán látták.

Donald Trump még hétfő délután is azt állította, hogy az egész ügyről nem is hallott. Ehhez képest a nemzetbiztonsági tanácsadó – és a Trump-kormányzat „ártatlanságának” – végórája hihetetlen gyorsasággal bekövetkezett. Egyébként hasonló módon védekezett annak idején Ronald Reagan elnök is, amikor kiderült, hogy közvetlen beosztottjai illegális cserekereskedelmet folytattak Iránnal, hogy a törvénytelenül eladott rakétákért kapott pénzen, szintén illegálisan, a nicaraguai ellenforradalmárokat támogassák.

Nehéz megjósolni, milyen „messzire” megy majd ez a botrány. Oroszország választási beavatkozása is bizonyított volt, Trumpnak és csapatának mégis sikerült megtévesztenie Amerikát. Flynn volt például az első, aki a republikánus pártkonvención skandálta Hillary Clintonra utalva, hogy „Lock her up!” („Csukjátok le!”) A tömeg szenvedélyesen átvette a hisztérikus kirohanást.

Letartóztatják az ifj. Flynn által is terjesztett kamuhír miatt Washingtonban lövöldöző dél-karolinai Edgar Welchet. (Fotó: BBC képernyőről)

Letartóztatják az ifj. Flynn által is terjesztett kamuhír miatt Washingtonban lövöldöző dél-karolinai Edgar Welchet. (Képernyőfotó: BBC)

Flynn fia volt az, aki a Twitteren közzétette a Pizzagate néven elhíresedett álhírt, hogy Clinton és kampányfőnöke, John Podesta Washington egyik pizzériájában gyermekprostituáltak hálózatát tartja fenn. Erre a kamura utazott fel Dél-Karolinából egy 28 éves fehér fiatalember, hogy „személyesen kivizsgálja az ügyet”, majd géppisztolyból lövöldözni kezdett az inkriminált étteremben. Általános meggyőződés szerint kizárólag fehér bőrének kösöznheti, hogy a kivonuló rendőrök nem lőtték le a helyszínen: ha fekete lett volna, esélye nem marad a zéletben maradásra. Az ifjabb Flynn ennek az álhírnek a terjesztése miatt maradt munka nélkül az új Fehér Házban, mert apja eredetileg bizalmi állást szerzett neki.

Mindenre elszánt, dühödt beszédeiben Flynn súlyos támadásokat intézett a volt külügyminiszter ellen. „Nem kell nekünk olyan vakmerő, meggondolatlan elnöknő, aki azt hiszi magáról, hogy a törvény felett áll. Csukjátok le, úgy van! Igen, csukjátok le!” Flynn úgy állította be a választási harcot, hogy az katonai pályafutásának a civil folytatása, hiszen egész életében távoli háborúkban harcolt veszélyes ellenségek ellen: „Az ellenség tábora most Hillary Clinton tábora – harsogta egy floridai nagygyűlésen. –Olyan személyről van szó, aki nem ismeri a különbséget hazugság és igazság között.”

Mint kiderült, Flynn saját főnökének, az Egyesült Államok elnökének hazudott akkorát, hogy az a Logan-törvény szerint a hazaárulás vádját vonhatja maga után – és akkor még a botrány legszerényebb változatát éljük csak meg. Az 1799-ben meghozott – és még mindig érvényben lévő – törvény megtiltja, hogy fel nem hatalmazott magánszemély olyan külföldi kormánnyal tárgyaljon, amely viszályban áll az USA vezetőségével. Flynn – egy volt tábornok! – éppen azt tette december folyamán.

Donald Trump most súlyos döntések előtt állhat, miközben azok a republikánus szenátorok, akiket többször is kigúnyolt és letámadott, mint például az arizonai John McCain és a floridai Marco Rubio, nem fogják annyiban hagyni a „moszkvai kapcsolatok” körüli vizsgálódást.