Az önfenntartó közösségek működnek

Az önfenntartó közösségekről, ökofalvakról tartottak előadást Zentán, a Magyar Mozgalom helyi szervezetének a szervezésében. A Zen kávézóban megrendezett közösségi estet óriási érdeklődés övezte. Halász Mónika, okleveles környezetvédelmi mérnök és az est vendégei: Lantos Tamás Markócról, Nagy Tamás, Ópusztaszerről, Zaja Péter Visnyeszéplakról, Kilián Imre Gyűrűfű településről, a magyar rendszerváltást követően komoly szerepet töltöttek be az ország első ökofalvainak, illetve tanyáinak a kialakulásában, s a mai napig a természettel összhangban, önfenntartó elvek alapján igyekeznek élni a mindennapjaikat.

A beszélgetés elején Halász Mónika okleveles környezetvédelmi mérnök, az est moderátora elmondta, hogy a változatosság kedvéért nem azt szándékozzák megvitatni, hogy hova lehet elmenni, hanem elsősorban azt, hogyan lehetne itthon boldogulni? Szerinte a vajdasági magyarok itthon marasztalásához több szinten, többféle intézkedést kellene foganatosítani – az egyik ilyen szint a lokális szint, maga az egyén mit tehet, hogy egy kicsit függetlenítse magát a rendszertől, és valószínűleg eljön majd az a pillanat, amikor az emberek megállnak, azt mondják, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, egy önfenntartó közösséget kezd el majd kialakítani, vagy pedig egy ilyesmihez szeretne tartozni.

Lantos Tamás, Markócról elsőként számolt be az önfenntartó közösségekkel kapcsolatos tapasztalatairól. A baranyai, 63 lelket számláló faluba néhány család költözött be azzal a szándékkal, hogy ott, a városinál másfajta életmódot folytasson. A falu polgármestereként Lantos tíz éven keresztül arra törekedett, hogy megerősítse a falu függetlenségét. Lantos szerint, az elterjedt közvélekedéssel szemben a falvak nagyon előnyös helyzetben vannak, a városi lakosság van hátrányos szituációban a biztonságukat illetőleg.

– A városi ember folyamatosan ki van szolgáltatva a piacnak, a szolgáltatóknak. Mindent pénzért kell megvásárolnia, és ha nincs pénze, vagy pedig nem létezik az a szolgáltatás, amelyre szüksége van, akkor bizony bajban van – mutatott rá, majd kihangsúlyozta, hogy ezzel szemben a falusi ember saját maga körül nagyon nagy biztonságot tud létrehozni, hiszen az alapszükségleteit a faluban ki tudja elégíteni.

Lantos szerint az egyedüli gond csupán az, hogy ma már az akarat hiányzik az önellátás megteremtésének a szándékához, de az is hiányzik a falusi emberből, hogy egy közösséget alakítson ki, amely nagyrészt beágyazódna az önellátáson alapuló életük köré.

A falu egykori polgármestere beszélt arról is, hogy Markóc sem tekinthető egyfajta sikertörténetnek, mivel a falu elöljárójaként sem sikerült meggyőznie az embereket ennek a gondolkodásmódnak a fontosságáról, de ettől függetlenül nagy lehetőségek vannak abban, hogy legalább néhány család így gondolkozik és együttműködik.

– Ahol néhány család összefog, az aktuális politikai rendszertől függetlenül meg tudják váltani a világot. Még ha ez nem is találkozik a falu lakossága többségének a gondolkodásmódjával – jegyezte meg Lantos, s elmondta, hogy a falujában is van néhány család, amely a maga életét igyekszik élni, függetlenül attól, hogy a faluban élő polgárok többsége nem ezt az utat járja.

Lantos kihangsúlyozta azt is, hogy mindenkinek arra kellene törekednie, hogy minél jobban önellátó életmódot folytasson, mert csak így lehet teljes biztonságban. Az est vendége szerint az önellátás pénzügyi szempontokat azért okos döntés, mert olyan nagyméretű megtakarítást lehet vele elérni, aminek köszönhetően olyan életszínvonalat tud biztosítani a falvakban élve, amit munkahely mellett nem tud biztosítani. Persze ez csak akkor valósulhat meg, amennyiben az önellátás mellett az életmódjában is alkalmazkodni tud a család – jegyezte meg Lantos, aki egyébként szilárdan hisz abban, hogy falun élni kizárólag önellátó módon érdemes: aki ezt nem vállalja, az jobb ha városba költözik.

Nagy Tamás városból költözött egy ópusztaszeri tanyára. A Zenben megrendezett esten Tamás elmesélte, hogy megpróbálták visszafordítani a tanyák elnéptelenedésének a folyamatát és néhány környéken lévő tanyatulajdonossal megalakították a Szeri Ökotanyák Szövetségét. A szervezet tagjai igyekeznek úgy kialakítani az életmódjukat, hogy az a természettel együttműködve fenntartható legyen. Egyrészt visszanyúlnak a hagyományokhoz, ugyanakkor nem zárkóznak el az újabb szemléletektől sem, legyen szó akár a biogazdálkodás különböző módszereiről vagy másról. Tamás szerint a szövetségben óriási szerepe van a közösségnek, mivel igyekeznek segíteni egymásnak: kalákákat szerveznek, a gazdálkodásban is megszerveznek közös dolgokat, közös befőzéseket szerveznek, és lelkileg is erősítik egymást. Ezenkívül a szervezet különböző rendezvényeken keresztül igyekszik felhívni az emberek figyelmét arra is, hogy egy másfajta út is létezik: nyílt napokat, képzéseket, magbörzéket szerveznek.

Zaja Péter Visnyeszéplakról érkezett Zentára. A zselici dombság déli oldalán lévő falucskában Zajáék a tájegység nyújtotta adottságokat igyekeznek kihasználni a boldogulásukhoz. Zaja a kilencvenes évek elején a Zöld Mozgalom tagjaként, egyetemistaként kezdett el társaival azon gondolkodni, hogy miképpen is alapítsanak meg egy ökoközösséget, s néhány év tervezés után helyet is keresni kezdtek, s így döntöttek a múlt század nyolcvanas éveiben elnéptelenedett, 1992-ben mindössze 40 lelket számláló Visnyeszéplakra történő költözés mellett. Az első hullámban öt család költözött ki, Akkoriban a faluba nem vezetett kövesút, nem volt villanyáram, iskola sem, hat kilométerre volt a legközelebbi buszállomás. Azóta a falu lakossága megháromszorozódott és nagyon sok a fiatal. A falu lakossága az önellátást illetőleg Zaja szerint nagyjából hasonlóan gondolkozik, valamint a falu vezetősége is törekszik erre, létrehozott egy olyan gazdasági potenciált, ami ezen alapszik. Zaja szerint is amennyiben megtermelik az élelmet és más létszükségleteket, akkor már komoly lépést sikerül tenni a közösségi önellátás irányába, s sok pénzt lehetséges megtakarítani, s így, konkrétan az ő családja is elég szépen meg tud élni.

Killián Imre egyetemi oktató, a gyűrűfűi ökofalu egyik alapítója elmondta, hogy Vilfredo Pareto olasz közgazdász a vagyoni egyenlőtlenségről szóló elvét idézve (a lakosság 20%-a rendelkezik az a javak 80%-a felett) elmondta, hogy Pareto optimista volt, de manapság sokkal rosszabb a helyzet: Magyarországon, de a nagyvilágban is sokkal kevesebben rendelkeznek, sokkal nagyobb százalékarányú vagyon felett.

– Az egész világ koncentrációra játszik, ez pénz-, hatalom-, és emberi koncentrációt is jelent, és ezek a koncentrált rendszerek azok, amelyek vízfejeket építenek, akik valahol nagyon de nagyon labilisak – jegyezte meg Killián, s kihangsúlyozta, hogy az emberek és a természet is akkor működnek jól, hogyha sok szabad embernek az építő együttműködése történik, s az ilyen rendszerek önjavítóak. Ezért az ilyen emberi és hatalmi koncentrációnak mindenkinek ellent kellene állni, s valójában az ökofalu megalakításával ezt kezdték csinálni a rendszerváltás idején.

Gyűrűfű egyébként Pécs környékén van, a Zselic dél-keleti oldalán. Killián a Zöld Mozgalom tagjaként többedmagával úgy gondolta, hogy tele van a hócipője a tiltakozásokból és ezért megpróbálták, megmutatni, illetve felépíteni azt az emberi környezetet, amit jónak gondoltak.

A falu a múlt század hetvenes éveinek az elején kihalt. Az új telepesek húsz évvel később találtak rá a falu területére, mivel már épületek sem voltak. A területnek megszerezték a tulajdonjogát, minden házat újonnan építettek fel, úgy, hogy egy természetes építészeti kultúrát alkalmaztak. Újra felfedezték a régi építészeti technológiákat, pillanatnyilag mintegy harmincan laknak 12 portán. Killián szerint felépítettek egy nagyon szép, nagyon emberséges környezetet, ennek viszont nagyon „komoly” ára van. Ez pedig lényegesen több fizikai munka, amit egy ember a városban megszokhat, vagy pedig tapasztalhat. Ettől függetlenül Killián szerint nem fizettek sokat.

– Létrehoztunk valamit. Ami ott van, az kicsit kisebb, mint ahogy elképzeltük, egy kicsit fakóbb, egy kicsit savanykásabb, de a miénk, s ez nem csalás, hanem működik! – idézete a maga módján Killián, Bacsó Péter Tanú című filmjéből.

A közösségi est közönsége komoly érdeklődéssel hallgatta a magyarországi vendégek beszámolóit, amelyek után többen is rámutattak a kérdés összetettségére, illetve Szerbia és Magyarország a témával kapcsolatos eltérő jogi hátterére, viszont a késő esti órákba nyúló beszélgetés és az óriási érdeklődés mindenképpen azt bizonyítja, hogy nálunk is talán működőképesek lehetnének ezek az önfenntartó közösségek, illetve az est folyamán elhangzott magyarországi példák alkalmazása nagyban hozzájárulnának a vajdasági magyar falvak újjáélesztésében, illetve megőrzésében.