Az előzmények ismeretéhez megadok két linket: a Jó Reggelt Vajdaság című trollportál egy hevenyészetten és zagyván összelapátolt, elemista fogalmazás szintjén megírt jegyzetben reagált arra, hogy Bózsó István kapta a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének díját. A díjazott pedig a Második Nyilvánosság nevű Facebook-csoport oldalán válaszolt.

Az utóbbiban írja a díjazott: „A gerinctelenségnek nincs határa, az erkölcsi lecsúszásnak nincs alja – legalábbis erre kell következtetnem, amikor elnézem a VMSZ Női Fórumának elnöke, azaz Horváth Noémi által fő- és felelős(???)szerkesztett Jó Reggelt Vajdaság című portált (így, ahogy írom: se vessző, se felkiáltójel, tehát már a címből is látszik, hogy nepismen társaságról van szó). Nagyon kíváncsi vagyok, mikor csapnak már bele a lecsóba, és kezdenek el kampányolni Nikolić vagy Vučić mellett az elnökválasztással kapcsolatban.”

Ezt pedig csak azért idézem itt előzményként, hogy megmutassam, honnan ered a cím…

Történt pedig, hogy elolvastam mindkettőt, s ebből pedig az alábbiak erednek…

Az a helyzet, hogy a trollportálon említett Adok-veszek Facebook-csoport adminisztrátora (akinek a foglalkozása igazából nem is autómechanikus, hanem számítógép-elektrotechnikus) előbb lenne méltó bármilyen elismerésre, mint a JRV „népes” gárdája, már csak azért is, mert az előbbi képes magyar mondatokat megfogalmazni, nemcsak helyesírási, de nyelvi hibák nélkül is. Tudom, persze, a JRV-nél a kettő közötti különbségtétel is komoly fejtörést okoz.

Idézet tőlük is (ne érezzék magukat elhanyagolva): „Persze mit is várhatnánk el attól a Vajdasági Újságírók Független Egyesületétől, akik útjára indították az Autonómia vajdasági civil portált, mely 2015 szeptemberétől magyar nyelven is követhető, és az említett portálon külön ablakban olvashatóak a frissen megjelentetett Második Nyilvánosság bejegyzései?”

Egy-egy ilyen mondat után sokszor van olyan érzése az embernek, hogy nincs mit mondani, felesleges tovább foglalkozni ezzel… Horváth Noémi lánykori pajzán naplójában talán lehetnek ilyen megfogalmazások, a kutyát sem érdekli az ő személyes nepismensége, de ha egy portál mérvadó szeretne lenni (ahogy a JRV hirdeti magát), akkor ilyesmi egyszerűen nem jelenhet meg.

Akkor csak a trollkodás marad, ami jóval kevésbé mérvadó…

Bózsó István felteszi a kérdést: „Náluk a pénz, a hatalom és a médiafölény. Miért vannak mégis ennyire beszarva tőlem, az állítólagos senkitől?” Csak az a baj, hogy – a kivételnek kötelezően megadandó tisztelet mellett – a VMSZ médiafölényében már szinte csak nepismen emberek maradtak.

Kedves Noémi, kedves Zsebek (akárki fia-borja legyél is): bele sem szólnék ebbe az egészbe, ha a fenti, a trollportálotokról idézett mondat nem szorulna helyesbítésre… Ülj le, lányom/fiam, egyes! Az Egyesület ugyanis nem akik, semmi esetre sem, „a frissen megjelentetett Második Nyilvánosság bejegyzései” mondatrész pedig olyan szórendi zavar, amely a gondolkodás sekélyességére utal. A Második Nyilvánosság már évek óta létezik, ilyen értelemben tehát még véletlenül sem friss termés…

Ja, hogy Te a Második Nyilvánosság friss bejegyzéseire gondoltál?! Az valami egészen más…

Ha ismered a viccet, akkor bizony értheted, hogy egészen konkrétan én egészen másra gondolnék…

Kedves Noémi, kedves Zsebek (akárki fia-borja legyél is), amikor a nagy Shakespeare az írta: „Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá”, akkor nem a gondolkodás elhanyagolására biztatott…

És nem azért nagy Shakespeare, mintha lenne belőle kicsi is, csak szólok…

 

Veled ellentétben azonban én szívből gratulálok Bózsó Istvánnak az elismeréséhez!

Egészen konkrétan!