Újévkor kezdte meg a védelmi tárca az 1999-ben születettek katonai nyilvántartásba vételét. Azokról van tehát szó, akik az idei év során töltik be 18. életévüket. Ugyanakkor azokat is bejegyzik, akik idősebbek, de valamilyen okból eddig nem jelentkeztek – írja a Politika. A nyilvántartásba vételt a minisztérium helyi központjaiban végzik (az egykori katonai ügyosztályokon), munkanapokon 9-től 15 óráig.

Az érintetteknek személyi igazolványt vagy más, kilétüket igazoló dokumentumot kell magukkal vinniük. A külföldön élő szerb állampolgárok az ország nagykövetségein vagy konzulátusain jelentkezhetnek. Ezt az eljárást egyébként minden évben lebonyolítják, idén azonban nagyobb figyelmet keltett a nyilvánosságban, mert az utóbbi időben egyre gyakrabban beszélnek a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetéséről – írja a lap.

A minisztériumban elmondták: a nyilvántartásba vétel nem jelent bevonulást, vagyis katonai szolgálatot, de azok is tévednek, akik néhány évvel ezelőtt, amikor felfüggesztették a kötelező szolgálat intézményét, azt gondolták, többé semmiféle érintkezésük nem lesz a védelmi rendszerrel.

„A katonai nyilvántartásba vétel ma, amikor kizárólag önkéntes katonai szolgálat létezik, a fiatalok egyetlen kapcsolata a hadsereggel” – mondta Petar Bošković, a védelmi tárca sajtóosztályának vezetője.

Február végéig van hatályban a nyilvántartásba vételre vonatkozó általános felhívás, ami mellé a minisztérium egy klipet is készített, ami a hivatalos honlapjukon látható. A határidő után azok, akik nem jelentkeznek, személyes behívót kapnak. Az illetékesek szerint senkinek sincs oka arra, hogy elmeneküljön ez elől az eljárás elől, ugyanakkor – mivel törvényi kötelezettségről van szó – azokra, akik nem jelentkeznek, büntetés vár, ami 10.000-től 50.000 dinárig terjedhet, de akár 60 napig terjedő elzárás is lehet. Bošković szerint nem szankcionálják az 1999 előtt születetteket, akiket eddig nem vettek nyilvántartásba, ha most az általános felhívásra jelentkeznek. Akik nincsenek beírva, azoknak a minisztérium nem adja ki a teljesített katonai szolgálatról szóló igazolást, ami jelenleg csak a nyilvántartásba vételt jelenti. Ez a papír bizonyos jogok megvalósításához szükséges.

A nyilvántartásba vétel alkalmával a fiatalok nyilatkoznak arról, hogy kívánnak-e önkéntes szolgálatra bevonulni, ami hat hónapig tart. Az érdekelteknek ezt lehetővé teszik, azzal, hogy a későbbiekben munkaviszonyt is létesíthetnek a hadseregben.

(Fotó: RAS)