Szerbia lakossága abban a szerencsés vagy éppen szerencsétlen helyzetben van, hogy mindenkori kormányának köszönhetően immár több mint két évtizede nem panaszkodhat arra, hogy unalmasan telnek a napjai. A jelenlegi, az országot “haladó” szellemiségben irányító kormány pedig tényleg fáradhatatlanul ontja magából azokat a hülyeségeket, amelyeken nap mint nap jót nevethetne az ember – legalábbis, ha nem az ő bőréről szólna a dolog. Ez év elején, amikor még ki sem hevertük az újévi és az azt követő pravoszláv karácsonyi másnaposságot, Aleksandar Vučić és társai tettek arról, hogy a kicsit is jóérzésű emberek hirtelen kijózanodjanak és a döbbenettől tágra nyílt szemekkel bámulják a szerb vezetőség legújabb ámokfutását.

Történt ugyanis, hogy a Szerbiai Vasutak mintegy húsz évvel a koszovói háború és majd tíz évvel a régió függetlenségének a kikiáltása után vonatjáratot indított a Szerbia által el nem ismert ország északi, szerbek lakta részébe. Az egyébként súlyos gondokkal küzdő közvállalat, minden bizonnyal felsőbb utasításra, megadta a módját a járat elindításának: a szerelvényt nemzeti színűre pingálta ki, 20 különböző nyelven mázoltatta rá a „Koszovó a szerbeké” feliratot, belterét pedig szerb templomok és kolostorok ikonképeivel díszítette fel. Ezek után nem is csoda, hogy a vonat érkezésének a hírére a koszovói albánok alaposan kiverték a hisztit, s közöttük voltak, akik a maguk módján „kellő fogadtatásban” részesítették volna az agyoncicomázott vonatot, amelynek semmi pénzért nem lennék a mozdonyvezetője. A nagy csinnadrattával útjára bocsátott vonatot végül is a szerb kormányfő utasítására 10 kilométerrel a koszovói határ előtt leállították, amit Vučić rendkívüli sajtótájékoztatóján azzal indokolt, hogy a koszovói albánok megpróbálták aláaknázni a síneket, sőt állítólag a különleges egységeket is kivezényelték, hogy összetűzést provokáljanak. Ezután a szerb kormányfő nyilatkozatban figyelmeztette a koszovói kormányt, hogy Szerbia megvédi a koszovói szerbeket.

Az elmúlt két-három évtizedben sok mindent megélt embereknek akaratlanul is ismerős Vučić retorikája, s mindenekelőtt egy, a múlt század nyolcvanas éveinek a végén hatalomra kerülő szerb politikus hozzáállására emlékeztet, aki az egyik „nem létező” háborúból a másikba – és közben a tönk szélére – sodorta az országot, aminek az utóhatását ma is nyögik az itt élő emberek, s nyögni is fogják még jó ideig. Mert Szerbia politikusainak és lakosságának a túlnyomó része semmit sem tanult a múlt század végén történtekből, a jelenlegi belgrádi garnitúra pedig az elmúlt év folyamán ismételten a béka hátsó fertálya alá süllyesztette a szomszédos, egykori jugoszláv tagköztársaságokkal az elmúlt tíz esztendőben többé-kevésbé helyrepofozott diplomáciai kapcsolatokat.

A koszovói vonattal egyébként már indulása előtt foglalkozott a szerb média. A szerelvény oldalán, illetve a belterében található szerb feliratokban ugyanis egy csomó helyesírási hibát talált az egyik szerb hírügynökség munkatársa, amit persze azonnal közzé is tett, s így a „szerb kultúrát népszerűsítő” vonat és vele együtt a kiötlői is a közröhej tárgyává váltak az interneten. A legtalálóbb megjegyzést mégis a Blic napilap internetes kiadásának egyik olvasója írta, aki szerint a szerbiai vezetőknek az ország területén megfelelő fűtés és illemhely nélkül közlekedő menetrendszerű vasúti szerelvényeken (amelyeken a szerb polgárok érvénytelen bérletekkel utaznak) sem ártana megtekinteniük az azokon uralkodó „kulturális viszonyokat”. Ezenkívül a hozzászóló szerint a szerb vezetőknek nem ártana személyesen is leutazniuk Koszovóba, hogy találkozzanak és elbeszélgessenek az ott élő szerbekkel, ne pedig Belgrádból utasítsák őket arra, hogy mit is tegyenek és miképpen éljenek.

(Fotó: Tanjug)