Csütörtökön Magyarkanizsa is csatlakozott azon településekhez, ahol egy úgynevezett „szabad fogast” helyeztek ki. A Mostantól másként képviselő-testületi frakció tagjai jóvoltából került ki egy fogas a Fő utcán a cukrászda teraszára. Az akció célja, segíteni azoknak a polgároknak, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek. A szervezők számítanak egyrészről arra, hogy aki megteheti kabátokat, élelmet, kisebb ajándékokat akaszt majd a fogasra, másrészről biztatják a polgárokat, hogy bátran és nyugodtan vegyék el a fogasról amire szükségük van.

– Minden közösség más. Mások a közösség tagjainak szükségei és igényei, ezért lehetőség van bármit kiakasztani a fogasra, amiről azt gondoljuk, hogy valakinek szüksége lehet rá. Fontos, hogy a ruha legyen tiszta, az élelem jól becsomagolva. Nagyon sok az olyan polgártársunk, akit egyébként nem tartanak nyilván mint szociálisan rászoruló, esetenként, mégis nehezen él és főleg a téli időszakban nem engedheti meg magának, hogy pl. új kabátot vegyen. Szeretnénk, ha ezeknek az embereknek segítenének községbeli polgártársaik – mondták el a szervezők a Szabad Magyar Szónak.