Dragan Marić polgár a belgrádi Felső Bíróságon feljelentést tett Aleksandar Vučić kormányfő ellen a Savamala negyedben történtek miatt, írja a Danas napilap. Mint közlik, a feljelentés szerint a kormányfő néhány alkalommal megtévesztette a szerbiai közvéleményt azzal, hogy az érintett negyedben „három illegális barakkot” döntöttek le és rámutat, hogy valójában legálisan épített objektumokról van szó, amelyek egyike a belgrádi Iskra kft. tulajdona a Hercegovinai utca 4-6. szám alatt, alapterülete pedig 1057 négyzetméter.

„A földdel tették egyenlővé az egyik legnagyobb civilizációs vívmányt és szentséget: a polgárok legális magántulajdonát” – emeli ki Marić a feljelentésben, hozzátéve, az Iskra kft. 2016. április 25-én tett bűnvádi feljelentést a belgrádi Felső Ügyészségen, ami bizonyítja, hogy a három illegális barakk a kormányfő hazugsága, ugyanis a feljelentésből következik, hogy a vállalat objektumai nem illegális barakkok, hanem felépített, legális objektumok 1057 négyzetméteren.

Marić a kormányfő hamis kijelentései miatt 20 millió dinárt követel nem anyagi jellegű kártérítésként az elszenvedett lelki sérülésekért és méltóságának megsértéséért. Mint mondja, ez egy új jogi koncepció, amilyenre eddig nem volt példa a szerb igazságügy történetében.

„A kormányfő a néphez intézett hazugságát nem politikusként követte el, hanem mint a nép megválasztott képviselője, akit az alkotmány és a törvények azzal ruháztak fel, hogy közjogi hatalom hordozója, vagyis Szerbia kormányfője legyen. Szerbia kormányfője a parlament előtti eskütétellel, mint a nép megválasztott képviselője nem hazudhat a népnek és nekem se, mint felperesnek azzal, hogy azt jelenti ki, a Savamala negyedben három illegális barakkot döntöttek le. A kormányfő megsértette az alkotmányt és az ország törvényeit és megszegte esküjét, mint a nép megválasztott képviselője. Köteles igazat, csakis igazat beszélni” – áll a feljelentésben.

A szöveg szerint a kormányfő közvetlen nyomást gyakorolt a bírói és végrehajtó hatalom szerveire, különösen az ügyészségre, a rendőrségre és Belgrád városára nyílt felhívással, hogy ne tartsák tiszteletben a joguralom alapelveit azok védelmében, akik a választások éjszakáján ledöntötték Szerbia jogrendjét és néma államcsínyt követtel el. Marić szerint Vučić lerombolta a nép és az ország nemzetközi tekintélyét.

„Ennek bizonyítéka, hogy az EU és számos hivatalos személy is elítélte ezt a romboló cselekedetet. A kormányfő súlyosan visszaélt meghatalmazásával és a Savamala ügyet a megvédhetetlen politikai védelmére használta fel, dicsőítette pártjának politikai értékeit már a választási kampányban is és ami a legrosszabb, nyíltan védelmébe vette a puccsistákat és rablókat” – írja Marić a feljelentésben.

Szerinte Vučić nyilvánosan megszégyenítette azokat, akik a joguralom mellett álltak ki, a legsértőbb módon külföldi bérencnek nevezve őket.

„A kormányfő félelmet, tehetetlenséget, nyughatatlanságot és bizonytalanságot okozott Szerbia polgáraiban, ami tömeges tüntetéseket eredményezett Belgrádban, Újvidéken, Nišben és más városokban is” – olvasható a szövegben, amelyhez bizonyítékként a kormányfő kijelentéseit csatolták.

Marić bejelentette, hogy ez csupán az első azon feljelentések sorában, amelyeket az elkövetkező időszakban nyújt be azon választott személyek ellen, akik hazudnak.