„A tunéziaiak is félnek a terrortól, de nemcsak az egyes támadásoktól, hanem a társadalom felkelésétől is, amely veszélyeztetheti a még gyenge demokráciát” – írta nemrég Erik Berglöf, a globális kapcsolatokkal foglalkozó brit professzor a tunéziai fiatalok helyzetéről az Euronews internetes oldalán. Szerinte az ország lakói jogosan aggódnak, hiszen negatív példaként áll előttük a szomszédos Líbiában uralkodó helyzet, a rendőrállammá vált Egyiptom vagy az erőszakos konfliktus sújtotta Algéria. A lakosság tudja, hogy az állam gyenge, és nem képes megvédeni polgárait, ezért igyekeznek sokan elhagyni hazájukat – fogalmazott Erik Berglöf.

Az Európába készülő közép-afrikai nők már hetekkel az indulás előtt elkezdenek fogamzásgátlót szedni, mert számítanak arra, hogy többször is megerőszakolják őket – mondta el lapunknak Demeter Áron, az Amnesty International magyarországi emberi jogi szakértője a szervezet felmérésének adatait ismertetve. A Törökország és az Európai Unió között létrejött menekültügyi megállapodás hatályba lépése, vagyis tavaly július 20-a óta a hangsúly a nyugat-balkáni menekültútvonalról ismét a Földközi-tengerre helyeződött át. Vélhetően ez is közrejátszhatott abban, hogy 2016-ban többen haltak meg a Földközi-tengeren, mint egy évvel korábban: 2015-ben 3771 eset vált ismertté, tavaly pedig már 5022-t dokumentált az ENSZ.

Tragédia után a vízparton – A rendőrség által elfogott férfiak Tripoliban, és halott társuk, aki nem élte túl az utazást (2017. január 4., a Reuters felvétele)

A vízbe fúlt áldozatok számának emelkedéséhez nagyban hozzájárult a válság elhúzódása is, hiszen egyre rosszabb és veszélyesebb körülmények között vállalkoznak az emberek a tengeri útra, sokszor olyan lélekvesztőkön, amelyekkel jószerivel egy patakon sem lehetne biztonságban átkelni; de hozzájárul a tragikus adatok növekedéséhez az is, hogy hazájuk mielőbbi elhagyására készteti az embereket az egyre durvább és egyre brutálisabb helyi – a kormányerők által egyelőre megfékezhetetlennek tűnő – fegyveres, szélsőséges csoportok terjeszkedése, ami miatt minden kínálkozó rossz lehetőséget is megragadnak, hogy átkelhessenek Európába. Elterjedt nézet, hogy az idő rosszra fordulásával, a tél beálltával kevesebb menekült érkezik, de 2016 tele enyhe volt, ezért ebben az évszakban sem volt tapasztalható drasztikus visszaesés – mondta Demeter Áron.

A múlt héten a Magyar Idők című napilap nagyobb összeállítást közölt az afrikai helyzetről, s ebből kiderült, hogy nemcsak a Földközi-tengeren való átkelés, de már a szárazföld, a Szahara is számtalan életveszélyt tartogat mindazok számára, akik úgy döntenek, hogy átkelnek rajta. Demeter Áron, mint mondta, nem találkozott még annak a kutatásnak az eredményeivel, amelyre a lap hivatkozik, más adatai azonban teljesen korrektnek tűnnek, és megfelelnek azoknak, amelyek az Amnesty Internationalnak is a rendelkezésére állnak. A Magyar Idők cikke szerint a fiatal tunéziai lakosság több mint negyvenöt százaléka készül arra, hogy illegálisan Európába utazzon. Az afrikai országban elvégzett kutatás szerint a tizennyolc és harmincnégy év közöttiek hetvenöt százaléka fél az illegális migráció problémáitól. A legtöbben mégis hazájuk hatóságaitól rettenek, Tunéziában ugyanis az illegális elvándorlás bűncselekménynek minősül. Ennek ellenére több mint harmincötezer fiatal már eljutott Európába az elmúlt években. A legtöbben egyetemisták a visszamaradottabb régiókból, valamint a „gazdasági és társadalmi kirekesztés áldozatai” – írta a Magyar Idők meg nem nevezett civilszervezetek felméréseire hivatkozva.

Tripoli tengerparti szakasza a tragédia után

Líbia egyfajta gyűjtőpontként működik, oda érkeznek a migránsok Nigériából, Egyiptomból, Csádból, Szomáliából, Szudánból, Eritreából és Elefántcsontpartról is, abban a reményben, hogy majd átkelhetnek a Földközi-tengeren – mondta Demeter Áron. Líbiában azonban gyakorlatilag nem működik az állam, az ENSZ által elismert egységkormány képtelen fenntartani a rendet. Az országban összesen huszonnégy úgynevezett menekültügyi őrzött tábor működik, ide szállítják vissza azokat, akiket feltartóztatnak a tengeren. Ezek a gyűjtőközpontok elvileg a belügyminisztérium irányítása alá tartoznak, de a tárca képtelen az ellenőrzése alatt tartani a helyzetet, s így gyakorlatilag önállóan tevékenykedő fegyveres csoportok irányítják és működtetik ezeket a központokat. Az Amnesty Inetrenational felmérése megállapította, hogy ezekben a táborokban naponta verik botokkal és korbáccsal a fogvatartottakat, kényszermunkára kényszerítik őket, és előfordul az is, hogy eladják őket rabszolgának. Az áhított Európa helyett tehát nagyon sokak számára, akik vállalkoztak a veszélyekkel teli és több helyen törvényileg is tiltott elvándorlásra, itt ér véget az utazás.

Demeter Áron elmondta: az így rabszolgasorba került emberek egyetlen esélye az, ha megvesztegetik az őröket vagy az, hogy pénzzel megváltsák a szabadságukat, máskülönben csak a sokkal veszélyesebb szökéssel próbálkozhatnak.

A túlélők egyelőre szabadon távozhatnak, de hamarosan újabb megpróbáltatások várnak rájuk, hiszen a sorsuk jobbra fordulásában a menekültügyi őrzött táborok aligha segíthetnek

A menekültügyi őrzött táborba kerülés határozatlan idejű fogva tartást jelent, több hónapon keresztül – fogalmazott Demeter Áron. A szakértő kitért arra is, hogy ezekben a gyűjtőközpontokban a legnagyobb veszélyben a keresztények vannak, ugyanis a táborokat a legtöbb esetben olyan csoportok tartják az ellenőrzésük alatt, amelyek felesküdtek az Iszlám Állam terrorszervezet által képviselt szélsőséges szunnita iszlamizmusra. Az ő szemükben a keresztények nem emberek, de ugyanilyen megvetéssel viszonyulnak a szunnita muzulmánokhoz, valamint a jazidikhez is. A nők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Az érintettek, mielőtt vállalkoznának egy ilyen sorsdöntő utazásra, igyekeznek előre informálódni arról, hogy mire számíthatnak útközben. Szépen jelzi, hogy milyen szörnyű körülmények elől menekülnek el hazájukból, ha a nők már előre felkészülnek arra, hogy útközben majd többször is megerőszakolják őket, s ezért hetekkel az indulás előtt elkezdenek fogamzásgátlót szedni, hogy legalább ne essenek teherbe vadidegen bűnözőktől, ha ez megtörténik velük. Ha ezzel együtt is vállalják a menekülést, abból lemérhetjük, hogy mennyire embertelen és kiszolgáltatott helyzetben élhetnek hazájukban, a krízisövezetekben.

Úton a reménytelenségbe (Darrin Zammit Lupi felvétele)