Nebojša Stefanović belügyminiszter hétfőn bejelentette, nem alakul meg a szerbiai segédrendőrség. A Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy m;g 2005-ben fogalmazta meg az akkori kormány a segédrendőrség megalakítására vonatkozó rendeletet.

Hozzátette, megalapozatlanok voltak azok az ellenzéki kritikák, amelyek szerint a segédrendőrséget pártkáderekkel töltötték volna fel, ugyanis a munkaviszony létesítéséhez rendőrakadémiai végzettségre lett volna szükség.

– Ezek az emberek most sajnos nem juthatnak munkához, köszönve Saša Radulovićnak, a Dverinek, a Demokrata Pártnak, a lejárató kampányuknak, amit ellenünk folytattak, és ami egyszerűen túl erős volt – mondta Stefanović.

Az Insajder.net szerbiai tényfeltáró hírportál a hétvégén azt írta, hogy a szerb kormány két nappal az újévi ünnepek előtt döntött a rendeletről, amelynek értelmében az új rendfenntartó szervet olyan személyek alkotják majd, akik nincsenek munkaviszonyban a Belügyminisztériumban, de ettől függetlenül rendőrségi feladatokat látnak majd el.

A tervek arról szóltak, hogy a segédrendőrség tagjai bevetéseiken fegyvert és egyenruhát viselnek majd. Lett volna hivatalos jelvényük is, amelyen azonban nem a „Rendőrség” (Policija), hanem a „Segédrendőrség” (Pomoćna policija) megjelölés szerepelt volna. A tervezett kormányrendelet értelmében a segédrendőrség tagjainak a felvételéhez nem kellett volna pályázatot kiírnia a Belügyminisztériumnak, hanem a miniszter anélkül is alkalmazhatta volna őket, amihez elegendő feltétel lett volna, hogy munkanélküliek, valamint 18 évnél idősebbek, de 50 évnél fiatalabbak legyenek. A segédrendőröket toborzó bizottságot pedig a belügyminiszter nevezte volna ki a rendelet értelmében.

A segédrendőrség bevezetéséről szóló korábbi rendelet itt olvasható teljes egészében.

(Fotó: pixabay.com)