Nagyon sajnálom, hogy nem szóltak előre, mert ha tudom, hogy valódi szellemidézést tartanak, hát időt, energiát és főleg költségeket nem kímélve, magam is szívesen elmentem volna a Magyar Szó hagyományos év végi rendezvényére. Zsinórban negyedszer: ezzel a fellengzős címmel ünnepelte a nyomtatott Magyar Szó december 23-i számában az szb monogramot használó szerző a cég mérhetetlen sikereit – vagy talán inkább ezzel szállt be ő maga is a sikerpropagandába. Szeli Balázs annak örvendezett cikkében, hogy Ökrész Rozália igazgatónő szerint immár negyedik esztendeje pozitív a cég gazdálkodása, vagyis nyereséges a Magyar Szó Kft. mérlege. Biztosra veszem, hogy ezt az állítását sok-sok papírral lehetne alátámasztani. Dehát, mint azt a nyomtatott újság nap mint nap bizonyítja olvasói számára, a papír sok mindent elbír, meg aztán a legnagyobb bajok általában éppen abból erednek, ha szükséghelyzetben nincs belőle. Long live Aqua Tube!

A számokkal persze lehet bűvészkedni. Csak a kezemet figyeljék, mert csalok – idézhetne nagy klasszikusokat Ökrész Rozália, vagy akár Varjú Márta főszerkesztő is. Mindez talán jól is hangzik egy ünnepi beszédben – akármilyen legyen is a valóságtöltete, s akármilyen magatartásról vagy nyilvánvaló manipulációról tanúskodjék is. De a kép csak akkor lenne/lehetne teljes, ha hozzátették volna a példányszámra vonatkozó adatokat is. Csakhogy a Magyar Szóból, a vajdasági magyarság egyetlen közszolgálati napilapjából (hjaaa… valaha tényleg az volt!) ma már talán ezer példányt sem adnak el a trafikokban átlagos hétköznapokon: idáig sikerült leküzdenie magát szívós munkával, és következetes önkritikátlansággal a Varjú Márta-féle lapvezetésnek. Ezt ünnepelte hát cikkében Szeli Balázs, efölött ült diadalt a hallgatóság első sorában Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, s erről szónokolt Ökrész Rozália is. Együttes erővel, a nagy-nagy összefogásban ŐK erre voltak képesek.

Mondjuk, gyermekkoromban csak Zentán ennek a példányszámnak a többszöröse kelt el. Ezt magam is tanúsíthatom, izzadság alapú tapasztalatból, hiszen szinte még gyerekfejjel, a nyolcvanas évek második felében, középiskolásként, nyaranta a lapterjesztőnél dolgozva kerestem meg a zsebpénzem. Akkoriban egy-egy trafikba több Magyar Szót szállítottunk, mint ahány ma némely észak-bácskai városba érkezik.

Ökrész Rozália most a decemberi felszólalásban – amelynek majd kétharmada a nyáron foganatosított, hivatalosan átszervezéssé “nemesített” újabb leépítési hullámról, vagyis a nemkívánatos munkatársak kirúgásának (ön)igazolásáról szólt –, kínos elemekkel is tarkítva, így fogalmazott: „A szigorú és céltudatos takarékoskodási intézkedések meghozták az eredményt – ma elégedetten mondhatjuk, hogy pénzügyileg konszolidáltuk a vállalatot, rendeztük a felvett kölcsönöket, rendszeresen törlesztjük kötelezettségeinket, dolgozóink decemberi fizetésüket még az év vége előtt kézhez kapják. Nyomdánk megerősödött, tevékenységeinket javarészt önállóan finanszírozhatjuk: háromnegyed részben a lapeladásból és hirdetésekből, a költségek megközelítőleg 25 százalékát pedig a tartományi kasszából, támogatásból. Pályázatok útján a Magyar Nemzeti Tanács és az anyaország támogatásai is segítik a működésünkhöz szükséges pénz előteremtését. Évi összbevételünk 380 millió dinár körül mozog, most, az év végén már bizonyossá vált, hogy zsinórban a negyedik évet zárjuk pozitívan” – idézte az igazgatónő szavait Szeli Balázs.

A sikerpropaganda jegyében mindez így ünneplésre is adhatna okot – feltételezem, hogy az illetékesek elégedetten koccintottak és kívántak egymásnak boldog új esztendőt (de a beszámoló szerzője erre már tapintatosan nem tért ki…) –, árulkodó jel azonban, hogy egy ilyen egyszerű, átlagos muszanyagot is képtelen lehozni a lap otromba nyelvi és általános műveltségi hibák és hiányosságok nélkül. Szeli Balázs ugyanis tudósításának végén ezt írta: „A tegnapi ünnepségen jelen voltak vállalatunk Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének képviselői, néhai munkatársaink, nyugdíjasaink, Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke is megtisztelt bennünket jelenlétével. Török Noémi népdalénekes moldvai és mezőségi karácsonyi dalokkal tette emlékezetesebbé, meghittebbé ünnepségünket.” Úgy tartom, hogy a Szabad Magyar Szó olvasóinak felesleges, a Magyar Szó szerzőjének viszont talán érdemes a szájába rágni – ezért feloldom az itt idézett mondatokba kódolt rejtvényt: ha azt mondjuk valakire, hogy »néhai«, az bizony nem jelent mást, csakis azt, hogy már elhunyt. Megjelenhettek hát az ünnepségen a Magyar Szó egykori, régi, korábbi és miegyéb munkatársai, de a néhaiak csak abban az esetben lehettek (volna) jelen, ha a ceremónia szervezői (hatásvadász) szellemidézést is beiktatnak.

Ha viszont ilyen nem történt, akkor a hatásvadászat megmaradt a tudósítás “ékességének”.

Minderről pedig egy régi zeneszám jut az eszembe:

Nincs más hátra, mint hogy bocsánatot kérjek mindenkitől, aki nem bűvöli legalább ugyanolyan jól a délszláv nyelveket, mint egy harcedzett szellemidéző nagymester a túlvilági lényeket, de a dal refrénjét szeretném az illetékesek figyelmébe ajánlani:

U tren se pretvorilo
hiljadu noći i dana
odgovora nije bilo
jer za ljubav treba imat’ dušu
jer za ljubav treba imat’ dušu

(Sebtében összedobott fordítást ehhez most nem mellékelek.) S habár az élményt – és főleg annak tartalmi vonzatait – persze kevéssé helyettesítheti, de mindazoknak, akik nyelvi okok miatt a fenti élményből kimaradtak, kárpótlásul csak az R-GO Szeánszát ajánlhatom:

Ilyen hangulatban telt hát a Magyar Szó szokásos év végi rendezvénye december 22-én. De miért is örökítjük ezt meg itt, a Visszhangban? Nos, azért, mert ugyancsak Szeli Balázstól tudjuk, hogy Varjú Márta főszerkesztő a rendezvényen arról beszélt: „Nem volt se könnyű, se konfliktusmentes ez az időszak a lap életében. Megerősödve, megújulva, felülkerekedve kerültünk ki a számos veszéllyel, rosszindulattal, támadással és buktatókkal terhelt időszakból. A Magyar Szó történetében akadtak bőven álságos korszakok, de a 72 év alatt olyanra nem volt példa, hogy a szerkesztőség szerves részét, tartozékát belső erők megkísérelték eltulajdonítani, azon leplezetlen szándékkal, hogy csorbítsák a Magyar Szót tekintélyét. Ehhez olyanok asszisztáltak, akik a sorainkban voltak, most az ellenünk szurkolók táborát gyarapítják. Jelentem: a tervük meghiúsult, a közösségünk megmutatta, hogy mire képes, hogy összefog, határozott odafigyeléssel végzi a dolgát, küzd a lapért. Mindenki teszi azt, amiért itt van, ami a feladata, munkája és küldetése, készíti az újságot, a mi Magyar Szónkat, vagy ahogy az új szlogenünk szól: A valódi lapot”. Varjú Márta ünnepinek ugyan kevéssé nevezhető, de jó, hát mégiscsak az alkalmi rendezvényen elhangzott beszédének nagyjából negyven százaléka foglalkozott a Szabad Magyar Szóval, ami persze az idézett cikkből még véletlenül sem derülhetett ki, Németh Zoltán főszerkesztő-helyettes úgy nyilván nem is engedte volna nyomdába. Mint a fentebb már említett példányszámadatokból is kiderülhetett: a Varjú Márta vezette „közösség” már javában megmutatta, hogy mire képes, ha összefog…

Nagy szerencse azonban, hogy állításainak, vagyis torzításainak egyetlen egy mondatával sem kell vitába szállnunk. Azokat nem kell sem cáfolnunk, sem minősítenünk. Minden gondolatkísérletének cáfolására untig elegendő, ha nem teszünk semmi mást, csak történetileg, az események sorrendjében áttekintjük a Szabad Magyar Szó indulásával kapcsolatos publikációkat, a más lapokban megjelent írásokat, tudósításokat, beszámolókat. S nem kell ezekhez semmiféle kommentárt fűznünk, amivel esetlegesen befolyásolhatnánk az olvasót, aki úgyis mindent egyértelműen láthat, ha áttekinti a rendelkezésre álló anyagot. Hiába teszi hát Varjú Márta és csapata éppen azt, amiért ott van, ahol, amiért oda helyezték, ahová, hiszen a csúsztatásai, hazugságai, ferdítései és vádaskodásai semmiképp sem érhetik el a céljukat. A legnagyobb és alapvető különbség ugyanis épp abban van: a Szabad Magyar Szó nem azért jött létre, hogy bárminek is az opponense, vagy a bírája, megítélője legyen; hanem épp ellenkezőleg, azért, hogy megnyissa végre a kommunikációs csatornákat és szabad teret adjon nemcsak a véleménynyilvánításnak, de az elkerülhetetlen viták által a véleményformálásnak is. Ha van tehát „ellenfelünk”, ha opponensei kívánunk lenni bárminek is, az csakis a bezárkózottságban, az egyszólamúságban, az önelégültségben, a parancsuralomban és a szűklátókörűségben mérhető. Ezek pedig régi tapasztalatok alapján is társadalmilag káros jelenségek, amelyekről eddig csak azt hittük, hogy néhaiak, de a megfelelő politikai boszorkánygyűléseken, legalábbis egyelőre úgy látszik, túl jól sikerült az a bizonyos szellemidézés, ami által visszasegítették mindezeket a mai hétköznapjainkba.

jer za ljubav treba imat’ dušu

Azokat a valódi okokat, amelyek a Szabad Magyar Szó elindításához, létrehozásához vezettek, még a független online közéleti fórum indulása előtt, a Magyar Szó hivatalban lévő főszerkesztőjének írt e-mailjében foglalta össze Purger Tibor, amikor arról tájékoztatta, hogy megszünteti az együttműködést a nyomtatott lappal:

 

Kedves Márta!
Tájékoztatlak, hogy felfüggesztem az együttműködést a Magyar Szóval: huszonöt év után elmaradnak a külpolitikai jegyzetek és tudósítások, valamint visszavonom az internetes címtartományaim ingyenes használatát.

A hosszas fontolgatás után és fájó szívvel meghozott elhatározásra a következő tucatnyi ok vezetett:

  1. Elődöd alaptalan leváltása nyomán óva intettelek attól, hogy Fekete Elvira nyomdokaiba lépj. Egyetlen napilapunk azóta a hatalom kiszolgálójává süllyedt – olyan mértékben, ahogyan azt egyetlenegy korábbi főszerkesztő sem engedte meg magának. Még Erdélyi Károlyt is partnerként kezelték, nem cselédként.
  2. A lap tekintélyét féltve az idén januárban meg februárban rámutattam két plágiumra. Németh Zoltán főszerkesztő-helyettes nem engedte közzétenni a bizonyítékokat.
  3. Az áprilisi választások kampánycsendje előtti utolsó nap a kívülálló Pósa Károly tollából soha nem látott módon, egész oldalas becsmérlő véleménycikket közöltetek a vajdasági magyar közélet jeles szereplőiről. Ebben engem is kiemelten rágalmazott a szerző, ám válaszomat nem voltatok hajlandók publikálni.
  4. A főszerkesztő-helyettes egy trollportálon többször is megrágalmazott az Új Symposion „eltemettetésével”, sőt nyerészkedéssel.
  5. A Magyar Szó – a szakmai méltóságról lemondva – partnerként szerepel a Jó Reggelt Vajdaságon, amely többnyire kilétüket sem vállaló szerzőkből áll, és Bayer Zsolt dicstelen hagyományait ültette át a korábban legalább mocskolódásmentes vajdasági magyar médiába.
  6. Júniusban megpróbáltam előmozdítani a párbeszédet és az összefogást a szabadkai főszerkesztői kerekasztallal. Nem jöttél el a személyes meghívás és telefonbeszélgetésünk ellenére sem, sőt nem is tudósítottatok a háromórás rendezvényről, amelyen négy volt főszerkesztő és félszáz ember higgadtan, értelmesen beszélgetett a lapról a leglátogatottabb szabadkai értelmiségi találkozóhelyen.
  7. Júliusi nyílt levelemben még egy kísérletet tettem arra, hogy kritikusan ugyan, de összefogásra bíztató, vajdasági magyar közösségünket féltő szóval forduljak hozzád, Hajnal Jenőhöz, valamint Pásztor Istvánhoz. Válaszra sem méltattál.
  8. Pósa becsmérlő írásával kb. egy időben leálltatok vasárnapi jegyzeteim internetes publikálásával, anélkül, hogy szóltatok volna. (Díjmentesen írva elvártam, hogy legalább olvasható legyek a honlapon is.) Én hajlandó voltam elvégezni más munkáját az online posztolással, miközben vigyáztam arra, hogy ne zavarjam a szerkesztői elképzeléseket. Több mint öt hónappal később letiltattad az online szerkesztői hozzáférésemet, amiről egy rendszergazda – háromhetes késéssel, és csak ismételt rákérdezésre – tájékoztatott. Tetted ezt annak ellenére, hogy önkéntesen dolgoztam számos éjjelen át, hogy a Magyar Szó a világ összes napilapját lekörözze fontos események első magyar nyelvű online publikálásával.
  9. Főszerkesztőként egyetlenegyszer sem kérdezted meg, hogy hajlandó vagyok-e díjmentesen lehetővé tenni a tulajdonomban lévő internetes címtartományok használatát.
  10. Főszerkesztőként egyetlenegyszer sem kérdezted meg, hogy hajlandó vagyok-e díjmentesen írni hétről hétre, éveken át.
  11. Pressburger Csaba botrányos leváltása után az idén még egy volt főszerkesztőt eltávolítottatok, pedig Kókai Péter az elmúlt negyed évszázad egyik legfontosabb lapvezetője volt. Közéleti szereplése miatti kirúgása vállalhatatlanná teszi az együttműködést.
  12. Végül túlcsordult a pohár, amikor az idén augusztusban a legkiválóbb munkatársak egész sorát hoztátok lehetetlen helyzetbe. Ilyen csoportos kirúgásra még az egykori párt sem ragadtatta el magát.

Ismétlem: fájó szívvel szántam rá magam a fenti elhatározásra. A nyilvánosságot tájékoztatni fogom, az Olvasót továbbra is elkötelezetten szolgálom. A lapnak, mint a vajdasági magyarság egykori legfontosabb közintézményének, nem kívánok kárt okozni, és a felmerülő nehézségek megoldásában szívesen segítek.

Üdvözlettel,
Purger Tibor

A Naplo.org október 24-én a Napi ajánlójában egy szűkszavú kommentárral vette át a Szabad Magyar Szó honlapjáról Németh Zoltánnak, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesének levelét, amelyben az új független közéleti fórum szerkesztőit szólította meg:

A Szabad Magyar Szó talán a nyitottság és párbeszéd igénye miatt közölte oldalán Németh Zoltánnak, a Magyar Szó (VMSZ) főszerkesztőjének levelét. A Napló megjegyzése: soha nem szabad bizonyítottan gerinctelen pártkatonákkal szóba állni.

Íme az örökös főszerkesztőhelyettes levele:

[A publikáció folytatásában Németh Zoltán levele olvasható csonkítások és kommentárok nélkül.]

Németh Zoltán levele a Naplo.org oldalán

Még aznap, ugyancsak a Napi ajánlójában közölte a Naplo.org Kókai Péter válaszát Németh Zoltán, a Magyar Szó örökös főszerkesztő-helyettesének levelére, amelyben a Szabad Magyar Szó szerkesztőit szólította meg:

Napi ajánló
Vajdmagyar kiberháború: Kókai válasza Németh Zoltán levelére

„Arra kérlek, hogy ez a közted és köztem most megkezdett párbeszéd jelenjen meg így, teljes egészében, a te és az én írásommal együtt a www.magyarszo.rs oldalon is.” Kókai Péter (Szabad Magyar Szó):

[A publikáció folytatásában Kókai Péter válasza olvasható csonkítások és kommentárok nélkül.]

Kókai Péter válasza a Naplo.org oldalán

Az eddigiekben idézett levélváltásra reagálva a HülyegyerekPress című facebookos szatirikus álhíroldal egy rövid jegyzetben figurázta ki Németh Zoltán levelét.

A bejegyzést az alábbiakban csonkítatlanul közöljük:

Német Zoltán levelét megírta
Habár a Szabad Magyar Szó azzal a megjegyzéssel tette közzé Németh Zoltán, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesének üdvözlő levelét, hogy abban egy árva betűt sem változtattak, a HülyegyerekPress (HP) hírügynökségnek sikerült megszerezni a küldemény eredeti változatát. Ebből pedig kiderül, hogy mégsem minden úgy jelent meg, ahogyan azt Német Zoltán megírta. Az eredeti, hiteles változatot mi közöljük!

Németh Zoltán fent idézett levele nyomán készült el a HülyegyerekPress című facebookos álhíroldal paródiája

Tisztelt Szabad Magyar Szó!

Gratulálok, hogy az újvidéki Magyar Szó szerkesztőségében, ha egy pillanatra is, de pánikot okoztatok. Megnyugtatlak benneteket, pálinka nem volt.
Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, de sejtem, hogy Soros Gyuri bácsi ebből sem maradhatott ki. Régen, amikor még engem pénzelt, én is kedveltem őt, de mióta átittam magam a másik oldalra, már minden gonoszságot benne látok. Mert hát azt kell látnom, ha meg akarom kapni a fizetésemet. Prémiumostul!
Én nem pontokba foglalom gondolataimat (mint annak idején, nem 1956-ban, hanem jóval korábban tette volt Kossuth Lajos, ma meg Purger Tibor), hanem egyszerűen megírom azokat. Akinek van türelme, végigolvassa, akinek pedig van SZABAD sajtója, leközli.
Erkölcsről (mellesleg a fejléc lopott) beszélni nem tudok, mert azzal nem rendelkezem, a jobb pozíció, jobb fizetés érdekében bármikor bármilyen álláspontot hajlandó vagyok képviselni, egyik napról a másikra, még ha nem is értem, miért van szükség erre, főszerkesztő-helyettesként cserben hagyva kollégáimat, beosztottaimat. De így legalább különböző kiváltságokat élvezek mindvégig, annak ellenére, hogy bármilyen bűntudatot, vagy szakmai alázatot éreznék.
Úgy gondolom, hogy már túl hosszú vagyok, ezért még csupán egy dolgot említek meg. A kamerákat. A Magyar Szó mindhárom szerkesztőségében felszereltettük ezeket. Sokan tiltakoztak ellene, de le se szartuk. Ha kell, ez utóbbiról én is tudok küldeni rengeteg fotót – a feleségem csinálta mindegyiket. Mellesleg tudomásom szerint egyik amerikai szerkesztőségben sincsenek megfigyelő kamerák. Ezt a mérhetetlen ökörséget mi találtuk ki azzal a céllal, hogy az amerikaiaknak eladjuk.
Remélem jó biznisz lesz.
Ha már az újságírás nem jött be.

Németh Zoltán

P.S. Írhattam volna még sok mindenről, és írok is, ha a Szabad Magyar Szó vevő rá, ugyanis minden tezgám elveszett.
Éljen a sajtó- és véleményszabadság!
Éljen a Szabad Magyar Szó!

A HülyegyerekPress című facebookos álhíroldal profilképe

Ugyancsak a HülyegyerekPress című facebookos szatirikus álhíroldal, alig másfél órával később egy újabb poénnal „fejelte meg” a Szabad Magyar Szó indulása körül kialakult helyzetre adott válaszát, illetve az örökös főszerkesztő-helyettes reakcióját:

A HülyegyerekPress röpke álinterjúja Németh Zoltánnal a fenti levélváltás ürügyén

Büszkén jelentjük, hogy HülyegyerekPress (HP) munkatársának sikerült villáminterjút készítenie Németh Zoltánnal, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesével.

HülyegyerekPress: Németh úr, nem gondolja, hogy jobb lenne kijózanodni, mielőtt a következő levelét megírja?
Németh Zoltán: Nem.
HülyegyerekPress: Köszönöm az interjút.

Ennyit a humorról. Egyelőre…

A HülyegyerekPress című facebookos álhíroldal úgynevezett borítóképe

Az anyaországi Népszava című napilap – a Vajdaság Ma hírportálra hivatkozva –, ugyancsak október 24-én az online felületén egy lényegre törő összeállítást tett közzé a Szabad Magyar Szó indulásáról Mi történt a Magyar Szóval? címmel. Az írást teljes terjedelmében közöljük:

Vasárnap délelőtt nem kis meglepetés érte azokat, akik beütötték az egyetlen vajdasági magyar nyelvű nyomtatott napilap internetes címét – írta a Vajdaság Ma. A www.magyarszo.com címen ugyanis egy Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat, amely a honlap fejléce értelmében független közéleti fórum. Az említett domain tulajdonosa Purger Tibor, aki úgy döntött, hogy megszakítja az együttműködést a Magyar Szóval és helyette a Szabad Magyar Szónak bocsátja rendelkezésére a tárhelyet.

A Népszava online kiadásának cikke a Szabad Magyar Szó indulásáról

Az impresszum szerint az új portált a szabad vajdasági magyar újságírók szerkesztik, alapítói Purger Tibor, aki 25 éve tudósítja a Magyar Szót Washingtonból és Kókai Péter, a lap volt főszerkesztője, akinek a nyáron mondott fel a lapvezetés. A főszerkesztő Vígi Zoltán, aki július végéig a napilap deszkfőnöke volt, amikor felmondtak neki is. Az oldalon a három első cikket Purger Tibor, Vígi Zoltán illetve a lap két előző főszerkesztője Kókai Péter és Pressburger Csaba közösen jegyzik, de találhatók még írások Bajtai Kornéltól és Vígi Zsoldos Zsaklinától, akiknek szintén a nyáron mondott fel a Magyar Szó, illetve Szabó Palócz Attilától, a Képes Ifjúság korábbi főszerkesztőjétől, akivel valamivel korábban szakította meg az együttműködést a lap vezetése.

Pressburger és Kókai Ahol a hír szent és a vélemény szabad című írásukban kifejti: ők ketten, akik a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyezték, úgy érzik, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.

Vígi Zoltán Valódi kérdésre őszinte választ címmel írt cikkében kifejti, a vajdasági magyar közéleti kommunikáció téves irányt vett, a párbeszéd igénye is hiányzik. Célként pedig kiemeli, hogy „minden témában meg kell nyitnunk azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek előre vihetnek bennünket emberként és közösségként is. Vajdasági magyarokat itthon, és a nagyvilágban egyaránt. Purger Tibor szövegének címe: Miért – és miért nem. Az alapító kétszer 12 pontban foglalja össze, hogy szerinte miért kell a Szabad Magyar Szó, illetve miért nem tudja folytatni munkáját a Magyar Szó hasábjain.

Akik a Facebookon megosztott magyarszós szövegekre kattintanak, őket a következő üzenet fogadja: „A keresett tartalom ezen a címen sajnos már nem érhető el. Ismerje meg és kövesse a Szabad Magyar Szót itt, ezen a honlapon.”

A régi Magyar Szó is időközben elérhetővé vált a magyarszo.rs oldalon.

(Népszava Online, 2016. október 24.)

A Népszava online kiadásának reklámképe a Szabad Magyar Szóval foglalkozó cikk mellett

A szabadkai Magločistač című portál – amelyre Visszhang című sorozatunk első és második részében már oly sokat hivatkoztunk – aznap szerb nyelven ismertette a Magyar Szó igazgató bizottságának funkcióját ellátó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület (TJGYT) közleményét a lap honlapjának átvételéről, illetve a Szabad Magyar Szó megjelenéséről. Az összefoglalóból minden olyan délszláv olvasó számára, aki nem bűvöli legalább ugyanolyan jól a magyar nyelvet, mint egy harcedzett szellemidéző nagymester a túlvilági lényeket, kiderült, hogy a TJGYT jogi lépéseket tesz a Magyar Szó Kft. „szellemi tulajdonának” állítólagos eltulajdonítása miatt.

A Magločistač szerb nyelvű összefoglalója a Magyar Szó igazgatóbizottságának funkcióját ellátó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének (TJGYT) közleményéről

A cikkből kiderült, hogy a TJGYT azt állította, hogy a Magyar Szó „regisztrációjában egyértelműen szerepel, hogy az online megjelenés a Magyar Szó Kft. tulajdona. A Purger Tibor, Kókai Péter és Vigi Zoltán által jegyzett oldal tehát ezzel a kisstílű hacker-eljárással elrabolta a közvagyont képező Magyar Szó szellemi termékét: a Magyar Szó archívumát, a domain nevet és a @magyarszo.com címre végződő e-maileket” – olvasható a közleményben, amelyet szerb nyelven teljesen korrekt módon, mintegy összefoglalóként ismertetett 2016. október 24-én a Magločistač című szabadkai portál, amelynek részéről ez a tárgyszerű tájékoztatás részeként professzionális magatartást jelez, s habár a tudósítás tartalma tulajdonképpen ellenünk irányult, a honlap magatartását mi is elfogadjuk, sőt, tiszteletben tartjuk és ezúton is megköszönjük. Tehát így még Újhelyi Lukács, a TJGYT elnöke is maximálisan elégedett lehetett volna vele, ha egyáltalán méltatja annyira, hogy elolvassa. Más kérdés azonban, hogy hasonló professzionalizmust részéről és a testület más tagjaitól egyáltalán nem tapasztalhattunk, hiszen mint arra már sorozatunk előző részében is rámutattunk, a közlemény hemzseg a tévedésektől, szándékos torzításoktól és hazugságoktól, kezdve attól, hogy a cégregiszterben a Magyar Szó tulajdonaként lenne bejegyezve a lap internetes elérhetőségének korábban használt címe, illetve, hogy bármiféle kis- vagy nagystílű hackertámadás történt volna. Ebből persze semmi sem igaz, ezekre a badarságokra kár lenne most újfent helyet és terjedelmet pazarolni, amikor dokumentumokkal, cégnyilvántartási kivonattal alátámasztva egyszer már mindezt részletesen cáfoltuk.

A Magločistač idézte a TJGYT közleményének azt a kitételét is, miszerint a cég jogi lépéseket tesz a történtek miatt. Eltelt időközben több, mint két hónap, karácsonyt ünnepeltünk és újévet köszöntöttünk, de azóta sem történt semmi ilyesmi. Nomármost, ha a TJGYT közleményének akár csak egyetlen szava is összeegyeztethető lett volna az igazsággal és a valós helyzettel, akkor időközben egészen biztosan megtették volna ezeket a nagy dirrel-dúrral beharangozott jogi lépéseket.

Sokkal inkább arról van szó azonban, hogy az első indulat beszélt a szöveg megfogalmazójából, aki funkciójánál fogva ráerőltette a testület többi tagjára is a véleményét és az akaratát. Sajnos ebben sincs semmi meglepő, hiszen éppen ez jellemzi a vajdasági magyar politizálás utóbbi néhány esztendejét. Tény azonban, hogy ilyen viselkedéssel és ezzel a magatartással a TJGYT elnöki posztjának betöltésére való alkalmatlanságát bizonyította az, aki ezt így elkövette.

A Népszava október 25-i száménak címlapja

Másnap, 2016. október 25-én – a nemzeti ünnepünk miatti munkaszüneti napok után megjelenő első nyomtatott kiadásában –, keddi lapszámában az anyaországi Népszava című napilap igen nagy terjedelemben, kiemelten foglalkozott a Szabad Magyar Szó indulásával. Az ekkor megjelent írások – az elkerülhetetlen átfedések ellenére – nem azonosak a korábban az lap online felületén már megjelent összefoglalóval.

Azt, hogy a Népszavánál kiemelt jelentőséget tulajdonítottak az eseményeknek, szépen jelzi az is, hogy a Szabad Magyar Szó témája címlapos kiajánlót is kapott. Ezt most csonkítatlanul közöljük:

Gond van a vajdasági sajtószabadsággal is
Hónapok óta dúló médiaháború eredményeként új magyar internetes portál – a Szabad Magyar Szó – indult Szerbiában, az egyetlen országos magyar napilap – a Magyar Szó – pedig elveszítette megszokott online címét. Nem a szerb hatalom lépett így, az USA-ban élő magyar doméntulajdonosnál telt be a pohár. A vajdasági magyar közélet szereplőinek egy része a sajtószabadság korlátozásával, politikai tisztogatással és nyomásgyakorlással vádolja a Pásztor István vezette VMSZ-t, az Orbán-kormány egyik leghűbb külhoni szövetségesét.
CIKKÜNK A 8. OLDALON

A Népszava Szabad Magyar Szóval foglalkozó cikkének címlapos kiajánlója

Ugyancsak csonkítatlanul közöljük az itt hivatkozott, a nyolcadik oldalon megjelent írást:

A sajtószabadság korlátozásával, politikai tisztogatással vádolják a VMSZ-t
Vajdasági médiaháború

Puccs történt a vajdasági magyar sajtóban, vasárnaptól az egyetlen szerbiai országos magyar nyomtatott napilap, a Magyar Szó internetes címén egy új, Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat. Ez egy hosszú hónapok óta tartó magyar média- és kulturális háború végkifejlete, a vajdasági magyar kulturális élet szereplői ugyanis politikai nyomásgyakorlásra, a sajtó és véleményszabadság korlátozására panaszkodtak.

Nem a szerb hatalom avatkozott bele a vajdasági magyar kulturális életbe, nem belgrádi intézkedések indították el a hónapok óta dúló magyar médiaháborút és eredményezték a Szabad Magyar Szó megszületését. A kulturális és médiaharc pedig nem véletlenül esik egybe a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szakadásával és a Magyar Mozgalom megjelenésével sem. A Pásztor István vezette VMSZ-t és a kisebbségi támogatásokat is kezelő Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) az utóbbi időben egyre gyakrabban és nyíltabban vádolták azzal, hogy megengedhetetlen módon korlátozzák a sajtó- és véleményszabadságot. A vajdasági magyarság rendelkezik kulturális autonómiával, az MNT pedig a vajdasági magyar országos kisebbségi önkormányzati szerve, amely törvényben szabályozott keretek között a nyelvhasználat, az oktatás, a tájékoztatás és a kultúra kérdéseiben képviseli a magyar közösséget, részt vesz a döntéshozatali eljárásokban, egyes kérdésekben – mint például a magyarok által is jelentős számban lakott települések hivatalos magyar elnevezése – döntéshozatali jogkörrel rendelkezik, valamint intézményeket alapíthat és működtethet. A szerb költségvetési forrásokat kezelő MNT irányítása alatt működik a tulajdonképpeni vajdasági magyar kulturális intézményrendszer.

A Népszava cikke a Szabad Magyar Szóról a lapszám nyolcadik oldalán

Az elégedetlenségek nem újkeletűek, de idén nyáron váltak kezelhetetlenné, amikor a lapalapítói jogkörrel rendelkező MNT úgy döntött, hogy a továbbiakban nincs szükség arra, hogy az egyetlen délvidéki magyar napilapnál, a Magyar Szónál és a Hét Nap hetilapnál a főszerkesztők megválasztásakor kikérjék a szerkesztőségek munkatársainak a véleményét. Előzőleg több főszerkesztőt leváltottak, munkatársakat rúgtak ki – és nemcsak a médiában, más kulturális intézményeknél is. Tüntetésre is sor került, a tiltakozók azt állították, hogy az egyre inkább a VMSZ végrehajtó szerveként működő nemzetiségi önkormányzati testület épp a politikai nyomásgyakorlás visszaszorítását célzó új szerb médiatörvényt használta fel arra, hogy szerzett jogokat megkurtítson és kedve szerint, politikai alapon nevezhessen ki a számára megfelelő szerkesztőségi vezetőket. Olyan vélemények hangzottak el, hogy a VMSZ egyre inkább az erő jegyében politizál, elnyom és kiszorít minden más véleményt, tisztogatásokat hajt végre a magyar kulturális életben, a médiát pedig pártfaliújsággá silányítja, a használt módszerek pedig a parancsuralmi rendszerek módszereire emlékeztetnek. (A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnökének felszólalását az MNT ülésen például azzal utasították el, hogy „akinek ez nem tetszik, az foghatja a sátorfáját, és elmehet”.)

A Szabad Magyar Szót most tiltakozásképpen útnak indító Purger Tibor, a domain Egyesült Államokban élő tulajdonosa júliusban nyílt levelet intézett Pásztor István VMSZ elnökhöz, az MNT elnökéhez, valamint a Magyar Szó új főszerkesztőjéhez, amelyben arra kérte az érintetteket, tegyenek valamit a szakmai színvonal romlásának megállításáért. Semmi változás nem történt, ez vezetett a mostani szakításhoz. A Szabad Magyar Szó vezetősége tegnap közleményt adott ki, amelyben tudatta: a domaintulajdonos Purger Tibor azért döntött így, mert a Magyar Szó olyan mértékben vált a hatalom kiszolgálójává, amilyenre még az egypártrendszer utolsó évtizedeiben sem volt példa.

Ezekhez a sorokhoz felesleges volna bármiféle kommentárt hozzáfűzni, azon kívül persze, hogy megköszönjük a szerző alapos munkáját. Miközben azonban végre az anyaországi médiában is teret kapott a Szabad Magyar Szó indulása, egy nappal később, október 26-án ismét a szabadkai Magločistač című portál foglalkozott velünk, amikor a Vajdaság Ma szerb nyelvű tudósítására hivatkozva ismertette szerkesztőségünk közleményét. Ebben is hangsúlyoztuk, hogy semmiféle hackertámadás nem történt, s hogy a nyomtatott Magyar Szó által létrehozott tartalmak nem sérültek, nem károsodtak, azokat nem lopta el, nem törölte, és főleg nem tette elérhetetlenné senki sem.

A Magyarszo.com internetes címen azóta is ez a szöveg fogadja mindazokat, akik beütik böngészőjükbe ezt a címet:

Kedves Látogató!
Ön egy olyan címre érkezett, amely a magyarszo.com domain alá tartozik. Ez a cím nem a Magyar Szó napilap tulajdonában van, de a Szabad Magyar Szó segít Önnek a keresett tartalom elérésében. Kérjük, válasszon az alábbi lehetőségek közül:

Átirányítás a Magyar Szó napilap kért tartalmára Magyar Szó »

Átirányítás a Szabad Magyar Szó címlapjára Szabad Magyar Szó »

Amennyiben nem választ, 20 másodperc múlva átirányítjuk a Szabad Magyar Szó címlapjára.
A Szabad Magyar Szó, a vajdasági magyar szabad közbeszéd fóruma, tiszteletben tartja a szellemi tulajdont, és nem kíván akadályt gördíteni a napilap elérhetősége, illetve alkalmazottainak munkája elé.

A Vajdaság Ma hírportál szerb nyelvű kiadásának cikke a Szabad Magyar Szóról

A Magločistač – akárcsak a Vajdaság Ma – ismertette cikkében azt is, hogy a Szabad Magyar Szó szerint a TJGYT indulatos reakciója újfent bizonyítékul szolgált arra is, hogy a jelenlegi nyomtatott Magyar Szó ellenségnek tekint mindenkit, aki más véleményt képvisel.

A Szabad Magyar Szó éppen azért jött létre, hogy ellensúlyozza a politikai kizárólagosságot, a megosztottság elmélyítését és a kirekesztési törekvéseket – ismertette szerb nyelven közleményünket a Vajdaság Ma és Magločistač hírportál október 26-án.

Purger Tibor, a Szabad Magyar Szó alapítója, Az Egyesült Államokból telefonon adott interjút a magyarországi Klubrádió műsorának, az Esti gyorsnak. Az október 28-i adásban elhangzott:

– Természetesen semmiféle meghekkelésről, semmiféle szellemitulajdon-ellopásról nem volt szó. A Szabad szó azt jelenti, hogy mi nagyon is büszkék vagyunk a Magyar Szó múltjára, amikor a hidegháború idején a világ legszabadabb magyar nyelvű napilapja volt – mondta Purger Tibor.

A telefoninterjút most olvasóink is meghallgathatják:

– Mi nem bosszút akarunk állni, hanem a kötelességünket teljesítjük, az olvasó iránti elkötelezettségünket, hogy visszaállítsuk a Magyar Szó reputációját – mondta el a Klubrádiónak adott interjúban Purger Tibor.

  • Mi a probléma a Magyar Szóval az utóbbi időben, mit tapasztalt?

– Két főszerkesztővel ezelőtt, amikor Kókai Péter látta, hogy az általa meghirdetett független és tárgyilagos újságírás műveléséhez már nem élvezi az alapító bizalmát, akkor saját maga mondott le. Megmaradt a szerkesztőségnél, tovább dolgozott, de lemondott a megbízatásáról. A következő főszerkesztőt két év múlva leváltották, mert hasonlóan folytatta tovább a szerkesztéspolitikát. Az elmúlt öt év alatt egyre inkább érezzük azt, hogy valami módon egy pártközpontból sugalmazzák nemcsak a tartalmakat, hanem a kádermegoldásokat is – mondta el Purger Tibor.

A Klubrádió október 28-i adásából egy nagyobb részletet is meghallgathatnak olvasóink az alábbiakban:

Az pedig talán ma már akár hagyománynak is tekinthető a Szabad Magyar Szó oldalain, hogy Visszhang című sorozatunkban, minden egyes ilyen összeállításunk végén a feldolgozott publikációkat összefűzve, egy fájlban is az olvasók elé tárjuk, hogy ezzel is jelezzük, nem csalás, nem ámítás, mi csak a megtörtént eseményeket dokumentáltuk.

Az alábbiakban tehát a mai összeállításunkban szereplő írásokat tekinthetik át olvasóink, teljes terjedelmükben, az eredeti publikálásuk formájában:

Sorozatunk harmadik része csak annyiban különbözik az eddigiektől, hogy ezúttal a korábban feldolgozott írásokra is visszatekintünk, tehát a Visszhangban feldolgozott publikációk teljes gyűjteménye áttekinthető itt:

Ahogy már a legelején is mondtuk:

jer za ljubav treba imat’ dušu

Így jutottunk el addig a szellemidézésig, amely a Magyar Szó tavalyi, év végi ünnepségén zajlott, s amely egyáltalán nem méltó ahhoz a mindig egyöntetű büszkeséggel felemlegetett múlthoz, ami a lap mögött áll.

S éppen ezért ezzel az összeállításunkkal kívánunk most minden kedves olvasónak – lapozgassa bár akármelyik Magyar Szót, a nyomtatottat, vagy az online Szabad Magyar Szót – professzionális és tényszerű tájékoztatással, szabad sajtóval teljes, élményekben gazdag nagyon boldog új esztendőt!