Nagyon elegem van már 2016-ból – jelentette ki egy baráti cseverészés közben az egyik cimborám, miután kiderült, hogy George Michael angol énekes is a boldogabb koncerttermekbe távozott. Akárhogy is nézzük, jogosan fakadt ki, mert az elmúlt évben nem múlt el egy hónap sem egy általunk szeretett zenész, illetve filmes halála nélkül. A sort Zsigmond Vilmos híres magyar származású operatőr „nyitotta meg”. Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjéért Oscar-díjat és Michael Cimino A szarvasvadász című filmjének képi világáért BAFTA-díjat kiérdemlő operatőr január elsején búcsúzott el az e világi léttől. Január 10-én David Bowie világhírű énekes, producer, zeneszerző és filmszínész halála döbbentette meg a világot, 14-én Alan Rickman filmszínész, 26-án pedig a Wonderful Life című slágerével nemzetközi hírnevet szerzett Black távozott el közülünk. Az év második hónapja Maurice White, az Earth, Wind & Fire énekesének halálával kezdődött, a hó 25. napján pedig fájdalmas búcsút kellett vennünk Psota Iréntől, a Kossuth-díjas színművésztől is, három napra rá pedig George Kennedy, az Airport című filmjéért Oscar-díjat kiérdemelt színész is a mennyekbe szállt. Március 10-én Keith Emerson, a Nice, majd pedig az Emerson, Lake & Palmer zenekar tagja, a szimfonikus rock szellemi atyja intett búcsút az életnek. Másnap Dragan Nikolić, a jugoszláv, illetve a szerb filmművészet legendás alakja is eltávozott az élők sorából. Március 17-én a magyar filmszakma Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró halálát gyászolta. Áprilisban a magyar rockzene rajongói Sipőcz Ernőt, a Lord zenekar egyik alapító tagját (huzamosabb ideig frontembere volt a zenekarnak) siratták, április 20-án pedig a Goldfinger és az Élni és halni hagyni című James Bond-filmek rendezője, Guy Hamilton intett búcsút a széria kedvelőinek, másnap pedig már Prince világhírű amerikai énekes halálát hozták le az internetes portálok és a napilapok címoldalán. Május 22-én még egy jugoszláv/szerb színészlegenda, Bata Živojinović távozott el az égi filmforgatásokra. Június 19-én Anton Yelchin amerikai színész, a felújított Star Trek mozifilmek egyik oszlopos tagja halt tragikus halált, 26-án pedig mindannyiunk kedvence, Bud Spencer is elment közülünk. Július 2-án pedig Michael Cimino amerikai filmrendezőt sirattuk. Július 19-én Körmendi János és Somló Tamás, a legendás magyar rockzenészek is itt hagytak bennünket, augusztus 6-án pedig Laux Józseftől (Omega, LGT) búcsúztak a magyar rockerek. Október 9-én Andrzej Wajda legendás lengyel filmrendező is elhunyt. November 7-én Leonard Cohen kanadai énekest és költőt sirattuk, 11-én pedig eltávozott az élők sorából Robert Vaughn amerikai színész, a Hét mesterlövész című film utolsó életben lévő sztárja is. December 7-én elhunyt Greg Lake, a King Crimson és az Emerson, Lake & Palmer tagja. December 16-án Gábor Zsazsa színésznő is elment közülünk, karácsony napján George Michael, 27-én pedig Carrie Fisher, a Csillagok háborúja című sci-fi film Leia hercegnője is felszállt az angyalok közé.

Az írók, tudósok közül többek között Umberto Eco és Harper Lee (február 19.), Bányai János (február 21). Kertész Imre (március 31.), Csoóri Sándor (szeptember 12.) és Gerold László (szeptember 24.) sincs már közöttünk, de fájdalmas búcsút kellett intenünk Veszelovszki Zsolt magyar villamosmérnöknek és üzletembernek, a PORT.hu megalapítójának, Szipál Márton fotóművésznek (április 26.) is. A sportolók közül Slobodan Santrač szerb labdarúgó (február 13.) és Muhammad Ali bokszoló (június 3.) is már a mennyekben tréningezik. A politikusok közül olyan jelentős személyiségek távoztak, mint Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség egykori elnöke (február 3.), Butrosz Butrosz-Gáli, az ENSZ hatodik főtitkára (február 16.), Pozsgay Imre (március 25.), Simón Peresz Nobel-békedíjas lengyelországi születésű izraeli politikus, miniszterelnök, elnök (szeptember 28.), IX. Ráma Thaiföld királya (október 13.) és Fidel Castro (november 25.) Mindannyian nyugodjanak békében!