A 2015-ben megjelent kötet a szabadkai Népszínház 1945-től számított negyven évének történetét foglalja össze a színpadi produkciók és létrehozóik munkájának az összefüggésében, annak a mottónak a jegyében, amit Ascher Tamás rendező fogalmazott meg egy tévéműsorban: „A színház lelke és lényege a színész.” A szerző felkutatta a vajdasági magyar színikritikusok előadás- és színészi játék elemzéseit, kritikáit, így a munka egyben színházi kritikánk története is. A kötet a következő nagyobb fejezetekre oszlik: Előszó; A kezdet 1945‒1951 (Vajdasági Magyar Népszínház, 1945. október 29 – az első előadás: Balázs Béla: Boszorkánytánc Pataki László rendezésében ‒ 1951 januárjáig); A Népszínház magyar társulata 1951‒1985: 1951. január 1-jétől a Népszínház két társulattal működik, magyar és horvát, később magyar és szerbhorvát társulattal. 1985. szeptember 1-jén lép életbe a ristići éra, eddig egy szerves egész, népszínházi jelleg (vajdasági tájolás, Szlovénia és Szlavónia magyarok lakta vidékein való rendszeres vendégszereplés) jellemezte az intézményt. A vajdasági magyar szerzők a Népszínház színpadán; Az egyetemes magyar irodalom; A világirodalom; A könnyű múzsa és a közönségsikerek.

A kötethez felhasznált források: megjelent színházi kritikák a Szabad Vajdaság és a Magyar Szó napilapban, a 7Nap, Dolgozók hetilapban, az Üzenet és a Híd folyóiratban, valamint bibliográfiákban, színháztörténeti kötetekben, színházi lexikonokban, monográfiákban stb.

A Vajdasági Színházmúzeum kiadásában megjelent monográfiát névmutató, a színdarabok mutatója és gazdag képanyag egészíti ki. A szerző célja, hogy emléket állítson azoknak a színházi alkotóknak, akik a nehéz körülmények ellenére színházat hoztak létre, akik egy több mint 150 éves hagyomány nyomában alakították ki a 20. századi magyar színházi kultúrát a jugoszláviai/vajdasági magyarok viszonylatában, és akik közvetíteni tudták az európai folyamatokat.

A monográfiát november 16-án 11 órakor mutatják be a Magyar Tanszék szemináriumi könyvtárában a Kontaktzóna rendezvénysorozat keretében.

(Szerző: HFH)