Tisztelt elnök úr!

Ön a Magyar Szónak adott legutóbbi interjújában azt állította, hogy „elrabolták a Magyar Szó szellemi tulajdonát”. Habár a vonatkozó mondatból és mondatrészből hiányzik az alany, azaz a „tettes” kiléte, a bővebb szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy ön szerint a Magyar Mozgalom a „gyanúsított”.

A rablás büntetőjogi kategória és meglehetősen súlyos vád. Eltekintek most a bonyolult jogi értelmezésektől és definícióktól, maradjunk a fogalom egyszerű, hétköznapi meghatározásánál. A Magyar nyelv értelmező szótára szerint a rablás: „idegen tulajdonban levő érték, jószág, ingóság elvétele, vagy személy elragadása erőszakkal, vagy fenyegetéssel”. Arra kérem elnök urat a fenti kijelentése kapcsán, hogy pontosítson: ön szerint pontosan ki „rabolt”, kinek a tulajdonát „rabolta el” hogyan, és eközben milyen erőszakot, vagy fenyegetést alkalmazott.

Pásztor István alaptalan rágalmai a november 5-ei Magyar Szóban (Képernyőmásolat)

Pásztor István alaptalan rágalmai a november 5-ei Magyar Szóban (Képernyőmásolat)

Nem kevésbé súlyos vádakat hordoz magában – csak nem jogi, hanem erkölcsi értelemben – az a mondata is, amely szerint „…azok, akik magukat alternatívaként próbálják meg felmutatni, nem csinálnak mást, mint rombolnak, kárt okoznak, gyűlölködnek.” Talán itt sem ártana némi pontosítás. Pontosan mit is rombol a Magyar Mozgalom? Kinek okoz kárt? Hol tetszett olvasni, látni, hallani gyűlölködő tartalmú megnyilatkozásokat, megfogalmazásokat a Mozgalom vezetői, vagy tisztségviselői részéről? Mert hogy könnyedén össze tudok állítani egy igen gazdag példatárat, amely pontosan ilyen tartalmú megnyilatkozásokat tartalmaz – csak éppen a VMSZ részéről.

Elnök úr, amennyiben válaszol, és részletes magyarázattal szolgál, biztosíthatom, hogy azt a Szabad Magyar Szó le fogja közölni. Ha viszont nem, akkor kénytelen leszek ebből azt a következtetést levonni, hogy ön hajlamos az üres és teljességgel megalapozatlan rágalmazásra – ami szintén büntetőjogi kategória.

Kókai Péter

A Magyar Mozgalom

és a Szabad Magyar Szó társalapítója