Miközben gyakorlatilag az egész anyaország az ötvenhatos forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának megörökítésére készült, néhány nappal az állami ünnep előtt, a Jelek és jelképek ’56-ról című kiállításával kapcsolódott be az alkalmi rendezvénysorozatba a szentendrei MANK Galéria, amelynek tárlatán összesen tizennyolc alkotó, festők, szobrászok és iparművészek mutatkoztak be – tájékoztatta a sajtót Takács Erzsébet, a galéria kommunikációs főtanácsadója. „Sokkal többeken torolták meg azok szabadságvágyát, akik 1956-ban fegyvert ragadtak, vagy egyszerűen kiálltak a rendszer ellen, mint 1849-ben az egyéves, Kárpát-medencére kiterjedő szabadságharc eredményeként” – mondta el Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az október 18-i megnyitón. Szavai szerint az ötvenhatos események morális etikai mércévé váltak azok számára, akik itt maradtak, de azok számára is, akik elhagyták Magyarországot.

A megnyitón Hanák Gábor történész, dokumentumfilm-rendező, a Cseh Tamás Archívum vezetőjének filmgyűjteményéből vetítettek különleges, csak elvétve látható, alig ismert részleteket. A bemutatott felvételek egyikén hallhatták például a jelenlévők Cseh Tamás két ritkán játszott dalát, s ezek közt az ötvenhat szellemiségét megidéző, A haver című számot. Ezt – a korszellemet is mindig kiválóan megfestő, remek daliairól ismertté vált – Bereményi Géza és Cseh Tamás szerzőpáros még valamikor a hetvenes évek elején írta (pontos dátum nélkül), úgymond jókedvében. S az alkotók a maguk módján ezzel emlékeztek meg a forradalomról és annak hőseiről – valamint az áldozatairól is. A dalt azonban csak közel húsz évvel a megírása után mutathatták be először: 1989 áprilisában Cseh Tamás, Márta István és Novák János énekelte el nyilvánosan.

A szabadságharcról olyan filmkockákat láthatott a közönség, amelyeket Hanák Gábor gyűjtött össze olyan későbbi menekültektől, akiket Németországban és Ausztriában kutatott fel, s akik magukkal vitték az 1956-ban készített felvételeiket. Ezek a képsorok ritkán láthatóak, egyébként nehezen hozzáférhetőek, ugyanis azokat Hanák kutatási célra kapta meg – mondta el a történész a kiállítás megnyitóján. Az alkotók a Hommage à Bibó István államminiszter című videóban pedig Bibó István ítéletéhez és néhány személyes fényképéhez Cseh Tamás és Bereményi Géza Halál nevű dalát társították.

A tárlat különlegessége, hogy a különböző műfajú és technikájú alkotások egyénileg értelmezett jelek és jelképek révén emlékeznek meg az ötvenhatos eseményekről. Takács Erzsébet tájékoztatásából kiderül: a jelalkotásra való törekvés jellemzi például M. Novák András festőművész munkásságát, aki kollázs technikával készült képeire széles gesztusokkal festett jeleket visz fel; akárcsak Gáll Ádám festőművész monokróm hatású, finom tónusú képeit, vagy Bereznai Péter képzőművész mágikus, mértani formákból felépülő műveit. Bakos Ildikó és Baráz Tamás szobrászművészek munkásságát is áthatja a jelekben és szimbólumokban való gondolkodás. A történelmi, politikai témák képzőművészeti feldolgozásának igénye közös jellemvonása több kiállító művésznek is, így például Aknay János és Stefanovits Péter festőművésznek, valamint Menasági Péter és Szabó Tamás szobrászművésznek – írta a kommunikációs főtanácsadó. A tárlaton részt vevő iparművészek alkotásai sok esetben az iparművészet és a képzőművészet határterületét súrolják, mint Kungl György keramikusművész és Kóródi Zsuzsanna üvegművész művei – tette hozzá.

A november 20-ig megtekinthető kiállítás három kurátora Tölg–Molnár Zoltán festőművész és Rieger Tibor szobrászművész és Nagy Judit textilművész. A tárlatot Jelenczki István filmrendező és képzőművész nyitotta meg. A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatta.