Kishegyes, Topolya, Szabadka, Bácsfeketehegy, november 4-5.


Interaktív vers- és mesekoncert körútra indul Vajdaságban Korhecz Imola, a Budapest közelében élő, szabadkai származású előadóművész, Radnóti-díjas versmondó. Novemberben több vajdasági helyszínen is bemutatja Legyél a Cimborám! című lemezét, melyet a Cimbora Együttessel készített ez év tavaszán.

imola

A lemezen versek, mesék, dalok szerepelnek (Fotó: Érdi-Harmos Réka)

A lemezen versek, mesék, dalok szerepelnek olyan magyar klasszikus szerzőktől, mint Móricz Zsigmond, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc és Weöres Sándor, valamint mai élő kortárs költőktől, mint Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc és Varró Dániel.

A közönséget megmozgató, megénekeltető, divatos szóval „interaktív” koncertek elsősorban az óvodásokat és kisiskolásokat toborozzák, de az előadók a szülőket is örömmel várják, az ő figyelmükbe is szeretettel ajánlják a lemez anyagát.

„Hiszek abban, hogy mindnyájunk lelkében ott rejtőzik az apró önmaga, s amennyiben az előadóművész médium, úgy szívügyemnek tekintem életre kelteni a lelkünkben megbúvó gyermeket, s ebben a művészetek: költészet, zene, ritmus, játék, dallam és tánc segítenek” – vallja az előadó.

A novemberi lemezbemutatók helyszínei:

2016. november 4., péntek:
11.00 óra – Kishegyes (Színházterem)

16.00 óra – Topolya (Művelődési Ház)

2016. november 5., szombat:
11.00 óra – Szabadka (Gyermekszínház)
15.00 óra – Bácsfeketehegy (Kultúrotthon)

Közreműködnek a Cimbora Együttes tagjai: Juhász Csaba – gitár, Veér Bertalan – hegedű, Podhorányi Zsolt – billentyű és Schneider Szilveszter – ütőhangszerek. A lemez a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában jelent meg.

Helyfoglalás/bővebb információ a helyi szervezőknél! A turné szervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.

A vajdasági lemezbemutató koncertek májusban folytatódnak!