Megnyílt a Belgrádi Könyvvásár


Az írott szó ünnepe, egy olyan oázis, ahol a szellemi integritást óvják, ahol bizonyosságot nyer, hogy az emberek olvasnak – így jellemezték a kiállítók, az írók, költők a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárt, amely 61. alkalommal vasárnap este nyílt meg a szerb fővárosban.

A rendezvény idei díszvendége Irán, összesen 450 kiállítója van, az október 30-ig tartó rendezvénynek pedig hétfőn és kedden családi, csütörtökön iskolanapja van, de közben szakmai fórumok, vitaestek várják az érdeklődőket.

Több kerek évforduló is köthető a mostani szervezéshez, így lesz vitafórum Cervantes és Shakespeare születésének 400. évfordulója kapcsán, Petar Kočić százéves évfordulója apropóján.

A rendezvényt vasárnap este a Szerb Matica elnöke, prof.dr. Dragan Stanić és az iráni Narges Abjar író, rendező nyitották meg.

Lapozzunk bele a könyvekbe, mélyüljünk el bennük, ennek köszönhetően a világ is kinyílik majd előttünk, s a tudatunk is megváltozik. A könyvek ugyanúgy vágyakoznak az olvasó után, mint ahogyan az olvasó egy könyv után – mondta a megnyitón Stanić.

Az idei rendezvény mottója: Könyvet a kézbe! Ljubivoje Ršumović költő a Tanjugnak azt nyilatkozta a könyvvásárra minden évben eljön: – Az ember ötletet, ihletet, erőt merít az itteni energiából, s maga is kedvet kap az alkotáshoz – fejtette ki Ršumović a Tanjugnak.

A 61. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárra minden nap 10 és 20 óra között lehet ellátogatni, kivéve pénteken, szombaton és vasárnap, amikor 21 óráig tartanak nyitva. Az egyéni belépő 250, a csoportos 150 dinárba kerül. Az egész hétre szóló jegy pedig 900 dinár.