Elkészül a közeljövőben a Szabadka körüli Y-kerülőút? Legutóbb a nyár közepére, illetve őszre ígérték a munkálatok megkezdését, de az útvonalon egyelőre nyoma sincs útépítőknek.


Biztosan ismerik az olvasók azt az anekdotát, amelyben az idős székely bácsi, miután az unokája megnézette vele a moziban a Csillagok háborúját, a következőképp reagálja le a szituációt: „Márpedig én ezt nem hiszem el.” Szabadkán van néhány örökös projektum, amellyel kapcsolatban a városiak és a környező falvak lakói a székely bácsihoz hasonlóan vélekednek, ezek egyike az Y-ágként vagy Y-kerülőútként emlegetett szakasz, amely Békovától a kelebiai országhatárig húzódna. Azért volna égető szükség erre az útszakaszra, mert ide terelődne a nehéz tehergépkocsik forgalma, és nem a központon robognának át a kamionok. A teherautó-forgalom elsősorban a Zágrábi úton lévő lakóházak tulajdonosainak okoz fejfájást, hiszen a folyamatos erős rezgés hatására az épületek falai repedeznek, tönkremennek, valamint baleseteket is okozott már ez a megoldatlan helyzet.

Az Y-ág egy sor műfajban szállhatna versenybe a Guinness-rekordok könyvébe való bekerülésért, ezek egyike, hogy az útszakaszt még 1990-ben kezdték el építeni, és az elmúlt negyed évszázad alatt öt alkalommal ünnepélyesen meg is nyitották.

A téma aktualitását most az adja, hogy az idei év első felében a választási kampány során Kern Imre, illetve a VMSZ képviselői többször is bejelentették, hogy a beruházást az idén folytatni fogják, 2018-ra pedig végleg elkészül.

Kern az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkáraként a Tanjug hírügynökségnek ez év januárjában arról beszélt, hogy az idei évi költségvetésben a kormány 197 millió dinárt különített el erre a beruházásra, a munkálatok pedig áprilisban folytatódnak. Erről a szerb és magyar nyelvű média egyaránt beszámolt.

A Pannon RTV-nek ezt nyilatkozta: „A 167 millió dinárból körülbelül 2 kilométert tudunk befejezni a 26-27 kilométerből. Ezt a két kilométert, úgy gondoltuk, hogy a legcélszerűbb arra fordítani, hogy az autópályától a békovai útig mindenféleképpen befejezzük. Ha ez befejezésre kerül, akkor Szabadka déli része csatlakozást kap az autópályára. Főleg a sándori ipari övezet, illetve a Sándor és Szabadka déli részén lakó polgárok számára lesz érdekes ez a leágazás, hiszen sokkal rövidebb és gyorsabban megközelíthető, mint Palicson vagy a Zentai úton keresztül.”

Aztán, április 11-én, a választási kampány finisében az államtitkár a Magyar Szónak már arról beszélt, hogy a nyár közepe felé, legkésőbb őszre kezdhetnek meg a munkálatok. Illetve a tétet is emelte, a következőket jelentette be ugyanis: „A Zimony-Borča, vagyis a Mihajlo Pupin hídra 600 millió dinárt irányoztak elő erre az évre. Ezt a pénzt azonban más forrásból, Belgrád város költségvetéséből fizették ki végül. Így a minisztérium a megbeszéléseknek köszönhetően a hídra szánt pénzt szintén az Y-elágazásra fordíthatja majd. Ez megközelítőleg 5 millió euró, ebből számításaink szerint be lehetne fejezni az autópálya és a zombori út közötti szakaszát. Mivel a zombori út és az autópálya közötti szakaszon több minden elkészült már, így ezt a szakaszt 4-5 hónap alatt be is lehet fejezni, vagyis már az idén át lehetne adni a forgalomnak, azzal a feltétellel, hogy még júniusban elkezdődjenek a munkálatok.”

A helyszínen járva arról győződhettünk meg, hogy a munkálatoknak nyoma sincs, így hát, tekintve, hogy október végén járunk, és jönnek az alacsony hőmérsékletek, a téli időjárás, az idén nem valószínű, hogy bármi is elkezdődhet vagy befejeződhet.

A Zombor felé vezető úton, ahol egyik irányból Békova felől, a másikon pedig Kelebia irányába halad a jövőbeni elkerülő út nyomtávja, mindkét oldalon kinn vannak a táblák, amelyek jelzik, tilos a forgalom. Az út szélén közlekedési rendőrök állnak. Kérdésünkre, hogy mit akarunk itt fotózni, hiszen nincs semmi, azt válaszoljuk, hogy bennünket éppen az a „semmi” érdekel. Az út repedezett, a felüljáróból betonvasak meredeznek, azonban a tilalom ellenére is viszonylag intenzív autósforgalommal találkozunk. A rendőrök kérdésünkre, hogy szabad-e ide felhajtani, azt válaszolják, hogy nem, de a jelek szerint eszük ágában sem volt ezért bárkit is megbüntetni, pedig a szemük előtt jönnek-mennek az autók. Végezetül azt az optimista becslést osztják meg velük, hogy szerintük 2030-ra lesz ez az útvonal befejezve.

Egyébként itt nagyjából négy éve leállt mindennemű munka, miután az akkor minden szinte hatalmon lévő Demokrata Párt és elsősorban a szabadkai káder, Oliver Dulić környezetvédelmi és területrendezési miniszteri minőségében keveredett önmagával is ellentmondásba a határidők kapcsán. A határidők túllépéséről ismert miniszterkollégájával, Milutin Mrkonjićtyal először 2011. január elsejére ígérte a teljes útszakasz befejezését, majd aztán azt néhányszor korrigálta. Abban az időszakban rengeteg probléma volt az Y-ág építése körül. Így például elcsúsztak a parcellák kisajátításával, a tervdokumentációban olyan hibát vétettek, amely szerint az út nyomvonala egy családi tanyának és egy nemzetközi érdekeltségű távvezetéknek ment volna neki. Ezért a tanyát fel kellett vásárolni, a távvezetéket pedig áthelyezni.

Szintén a Pannon RTV-s anyagból derül ki, hogy a teljes útszakasz befejezésére még 15-16 millió euróra lenne szükség. A Kern Imre fentebb idézett interjújában említett 800 millió dinár ennek hozzávetőlegesen a fele.

Egyébként a beruházás jelentőségét jelzi az is, hogy már a Szerb Haladó Párt és a VMSZ között 2014-ben aláírt koalíciós szerződésbe is bekerült:

a 3-as pontban, amelynek címe Regionális fejlesztés, az infrastruktúra fejlesztése, nagyberuházások, b) alatt a következő állt: „Az új Kormány prioritásai közé kerülnek a helyi jelentőséget meghaladó fontossággal bíró projektumok (az Y-elágazás befejezése a X-es közlekedési folyosó szabadkai szakaszán, Palics mint idegenforgalmi központ fejlesztése, a szabadkai Népszínház építésének befejezése, ipari parkok kiépítése Vajdaság területén).”

Az előző kormány idején ezen a területen semmilyen előrelépés nem történt, viszont a két párt között 2016. augusztus 14-én aláírt új koalíciós szerződés ugyanezen pontjának f) részében a második bekezdés így hangzik: „A 10-es közlekedési folyosón, Szabadka mellett elhelyezkedő Y-elágazás kiépítésének folytatására a 2016-os évben az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium költségvetésének újraelosztásával további 600.000.000,00 dinár áll majd rendelkezésre, valamint a projektum befejezésére a 2017-es szerbiai költségvetés 1.500.000.000,00 dinárt különít el”.

A köztársasági és a tartományi kormány szombati együttes ülésén Aleksandar Vučić kormányfő arról beszélt, hogy kétmillió eurót utaltak át az elágazás befejezésére. Szerinte a teljes beruházás mintegy 25 millió euróba kerül.

A székely bácsi a moziban úgy járt, hogy nem hitt a saját szemének. A szabadkaiak meg már csak a saját szemüknek, ha végre a folyamatosan tolódó határidők helyett az Y-elágazáson autózhatnának.